Káel Csabát nevezte ki a kormány új filmügyi kormánybiztosnak

Káel Csaba Nádasdy Kálmán-díjas magyar filmrendező, érdemes művész, a Művészetek Palotája vezérigazgatója.

1986-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán szerzett diplomát szerkezet-építőmérnökként. 1989-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és tv-rendező szakán végzett, tanárai Makk Károly, Szabó István, Gazdag Gyula, Ragályi Elemér és Illés György voltak.

1989 és 1991 között a Balázs Béla Filmstúdió vezetőségi tagja, majd 1990 és 1993 között a Novofilm Kft.-nél dolgozott. 1990-ben részt vett a londoni East-West Producers Seminar képzésén, ahol tanárai Lynda Myles és David Puttnam voltak. 1991-ben alapítója, később kreatív igazgatója a Happy End Reklámügynökségnek. 1995 és 1998 között a Független Magyar Producerek Szövetségének tagja. 1997-ben alapítója és executive producere a Z+ Magyar Zenei Televíziónak. 2001 és 2002 között a Millenáris Teátrum és tévéstúdió művészeti tanácsadója, az intézmény alapkoncepciójának kidolgozója. 2002-től két éven át a Színház- és Filmművészeti Egyetemen DLA képzésen vett részt, 2005-től a Művészetek Palotája művészeti tanácsadójaként az operaprogramok szerkesztője. 2006 és 2007 között a Novus Művészeti Iskola osztályvezető tanára, 2008-tól tanít a Werk Akadémián. 2011. március 17-től a Müpa vezérigazgatója. 2013. augusztus 15-én kinevezték a Budapesti Tavaszi Fesztiválés a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál operatív testületének elnökévé. 2014-től az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. 2019. szeptember 1-től filmügyi kormánybiztos.