Tavaly is több mint száz milliárd forintot költöttek itthon filmekre

Harmadik éve folyamatosan százmilliárd forint fölött költöttek 2018-ban filmgyártásra Magyarországon, a legtöbb jegyet a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmre váltották, az utolsó negyedévben pedig az artmozikban a tizenkét legnézettebb filmből hét magyar alkotás volt. Az NMHH 2018-as évösszegző statisztikái.

2018-ban is meghaladta a százmilliárd forintot a hazai filmes összköltés: 2016-ban ez az összeg 125,4 milliárd, 2017-ben 108,2 milliárd, míg tavaly 110,1 milliárd volt az NMHH Nemzeti Filmirodájának nyilvántartása alapján, ebből átlagosan az összegek 84 százalékát kizárólag külföldről hozták hazánkba.

Összesen 333 film gyártását regisztrálták itthon, ebből 245 magyar alkotás volt, négy koprodukció és 84 külföldi film. 2018-ban 15,6 millióan váltottak jegyet a hazai mozikban, és egymilliárddal nőtt a filmszínházak jegyárbevétele, bruttó 21,9 milliárd forintra. Tavaly is enyhén emelkedett az átlag jegyár, a 2017-es 1375,5 forintról 1407,5 forintra. A legolcsóbban Tolna megyében lehetett jegyet váltani átlagosan 854,5 forintért, a legdrágább mozibelépőket pedig Budapesten árulták 1531 forintos átlagáron.

Az összesített nézőszámok alapján a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmre voltak a legtöbben kíváncsiak, 573,3 ezren látták, őt a Bosszúállók: Végtelen háború követi 572,3 ezer nézővel, a harmadik legnézettebb film a Bohém rapszódia volt 533,7 ezer nézővel. A magyar filmek közül a Valami Amerika 3 volt a legnézettebb, az összes film közül a hetedik helyezést érte el, és összesen 371,2 ezren váltottak rá jegyet.

 

2018-ban a művészmozikban a két legnépszerűbb magyar alkotás Nemes Jeles László Napszálltája volt, melyre 27,4 ezren voltak kíváncsiak, és a Testről és lélekről Enyedi Ildikó rendezésében, amelyet 25,3 ezren látták. Az artmozik tíz leglátogatottabb filmje között további két magyar alkotás is szerepel: a Valami Amerika 3 Herendi Gábor rendezésében 21,7 ezer nézőt, Milorad Krstic Ruben Brandt, a gyűjtő című filmje pedig 17,9 ezer nézőt ért el.

Az utolsó negyedévben az artmozikban a tizenkét legnézettebb filmből hét volt magyar. A második helyet a Napszállta (kritikánk) érte el, amelyet a Ruben Brandt, a gyűjtő (kritikánk) követett, Szilágyi Zsófia Cannes-ban is versenyző Egy nap (kritikánk) című filmje és a BÚÉK (kritikánk) követett, Goda Krisztina remake-je. Reisz Gábor második nagyjátékfilmje, a Rossz versek (kritikánk) a hetedik, Nagypál Orsi első nagyfilmje, a Nyitva (kritikánk) lett a kilencedik, az X – A rendszerből törölve (kritikánk), Ujj Mészáros Károly rendezése pedig a tizenkettedik legtöbbet látogatott alkotás volt.

Forrás: NMHH