Főoldal » Tagok » Tagok » Kapitány Iván

Kapitány Iván

Szekció: rendező

Életrajz


1993-ban Filmpartners néven saját filmgyártó vállalkozásba kezdett Gulyás Budával és Kovács Gáborral, és közben megalapította a Seven Arts Ügynökséget is, az első magyar színészügynökséget - negyven évnyi szünet után. 1992-ben a segítségével indult el a Rapülők, és az együttes 1994-es feloszlásáig rendezője, operatőre, producere volt a Rapülők videóknak, koncertsorozatoknak BS búcsúkoncerteknek. 1995/96-ban az első magyar könnyűzenei csatorna, a TOP Tv művészeti vezetője lett, és arculatának tervezője. Alapítója és 1999-ig egyik ügyvezetője volt a Magyar Reklámfilmgyártók Egyesületének. Az első alkotó volt Magyarországról akinek filmjét a kéthavonta megjelenő reprezentatív válogatásában 1994-ben bemutatta a Shots, amely a legjelentősebb nemzetközi reklámfilm szakmai magazin.

2000-ben forgatta az első Üvegtigrist, amelynek sokféle minőségben volt alkotója (társforgatókönyvíró, operatőr, társrendező Rudolf Péterrel és akkori cége a film gyártója), és amely valódi kultfilmmé vált azóta. A film után kivált régi vállalkozásából. Ezután készítette az …és Rómeó és Júlia című színházi előadás tévéfilm változatát rendezőként és operatőrként. 2001-ben alapított Filmservice nevű produkciós cégével a reklámfilmek gyártása és különböző szervizprodukciók mellett, forgatta producerként, rendezőként a Limonádé tv-sorozatot, a Kútfejek című játékfilmet, a Popdaráló zenés vetélkedő-sorozatot. Most is dolgozik a 2011 őszén 8. szezonját kezdő, saját fejlesztésű, népszerű Beugró c. tévéműsoron, amely 2010-ben a szórakoztató műsorok kategóriájában elnyerte a Kamera Hungáriát.

Emellett Kapitány Iván és a Filmservice olyan filmesek kezdő lépéseit segítette filmjük elkészítésével, mint Kocsis Ágnes (Vírus) és Orosz Dénes (Melletted).

2004-ben rövid kitérőt tett a Magyar Televízióban. A Szórakoztató és Filmigazgatóság vezetője lett, de mivel az eredményes munkához szükséges feltételek nem teljesültek, otthagyta az intézményt.

2010-ben forgatta operatőrként az Üvegtigris 3. című filmet. Szintén Rudolf Péterrel együttműködve készült a Keleti Pu. című tévéfilm, amelynek producere és operatőre volt.

2014-ben a Játékszín mutatta be első színházi rendezését: a Legyen a feleségem! című angol vígjátékot.

2017 tavaszán indult az RTL Klubon A mi kis falunk című tévésorozat, amelynek vezető forgatókönyvírója és rendezője. A hamar hatalmas népszerűséget szerző sorozat kimagasló nézettséget produkálva az év pozitív meglepetése lett.

A mozgóképkészítés mellett hivatásszerűen fényképez. Rendszeresen készít reklám, divat és portré képeket különböző reklámkampányok, magazinok kiadványok részére.

Filmek


Üvegtigris

2001. október 18.

Limonádé 44. rész (Sorozat)

2002

Kútfejek

2006. február 16.

Beugró (Sorozat)

2007

Mindenből egy van - 24. rész (Sorozat)           

2011

Szájhősök - 2 rész (Sorozat)

2012

A láthatatlan seb

2014

Idegenek

2014

Tévéország (pilot)

2015

A mi kis falunk - 39 rész (Sorozat)

2017

Megtört szív

2018

Jófiúk - 5 rész (Sorozat)

2019

Díjak


  • 2010 Kamera Hungária – 1. díj a Szórakoztató műsorok kategóriájában (Beugró)
  • 2008 Kamera Hungária – jelölés a Szórakoztató műsorok kategóriájában (Beugró)
  • 2006 59. Cannes Film Festival - 3. díj a Cinefondation kategóriában (Vírus)
  • 2006 Színház és Filmművészeti Egyetem vizsgafilm versenye - 2. Díj (Melletted)
  • 2006 37. Magyar Filmszemle - Diákzsűri különdíja (Melletted)
  • 2006 RMB Hungary / Sanoma Budapest - 2. díj (Suzuki Swift - Portré)
  • 2006 Arany Penge Reklám fesztivál - 1. díj (Suzuki Swift – Portré)
  • 2006 Hypnosis Kreatív Magazin reklámfilm fesztivál - 1. díj (Soproni - 110 év)
  • 2005 Arany Csirke filmfesztivál – jelölés (Üvegtigris)
  • 2004 Silver Effie (Suzuki Ignis – Tűzön, vízen)
  • 1998 Cannes Reklámfilmszemle Diploma (Matáv - A kutya vacsorája)
  • 1997 A világ száz leghumorosabb reklámfilmje - BBC (Matáv - A kutya vacsorája)
  • 1992 Magyar Reklámfilmszemle operatőri díja (Kontrax-Iroda)
  • 1991 Év videóklipje (Első Emelet: Subiduma)
  • 1989 Magyar Reklámfilmszemle operatőri díja (Postabank golyók)