Elhunyt Vitézy László, a Filmakadémia kiemelt tagja

Nyolcvanhárom éves korában pénteken hajnalban elhunyt Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, érdemes és kiváló művész.

Vitézy László 1940. május 17-én született Budapesten. 1959-1961-ig a Budapest Filmstúdió világosítója, majd 1963-tól a Mafilm segédoperatőre. 1969 és 1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televíziórendező szakos hallgatója. 1972-ben egy tengerjáró magyar hajón bejárja a világot. 1973-tól a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagja, majd 1979-1981 között a Híradó- és Dokumentumfilmstúdió rövidfilmrendezője, 1981-től a Társulás Stúdió alapító játékfilmrendezője, 1988-ban a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet egyik alapítója. 1990 és 1993 között a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája ügyvivője. Az 1970-es évek végétől a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójában is vállalt rendezői munkát, kezdetben a Pannon Krónika című műsornál, majd később önálló dokumentumfilmek rendezőjeként.

Alkotásai: Tagfelvétel (1972), Nevelésügyi sorozat I–V. (1973–75), Rejtett hiba (1975), Mecénások (1976), Hogy a lifttel mennyi baj van! (1977), Mit látnak az iskolások? (1977), Leleplezés (1978–79), Békeidő (1979), Kollektív ház (1980), Vörös föld (1982), Reformgondolatok (1984), Érzékeny búcsú a fejedelemtől (1986), Majd holnap (1987), Úgy érezte, szabadon él (1987), Komor ég alatt (1988), Hit (1989), A legvidámabb barakk (1991), Magyar töredék (1992), Katonafilm (1992), Kavics a síron (1996), Az Illés-sztori (2000), Becsület napja Demecser (2005), A Hortobágy legendája (2007), Égi madár (2011), Pillangó (2012), A galamb papné (2013), A fekete bojtár (2015), Csandra szekere (2017), A színésznő (2018), Házasságtörés (2019), Az énekesnő (2022)

Emléke szívünkben örökké élni fog.

 

Fotó: MTI/Mészáros János