HÁROMNAPOS OPERATŐR RENDEZVÉNYSOROZATOT SZERVEZETT A HSC STÁBISKOLA

A HSC Stábiskola és a Magyar Filmakadémia első szervezésében november végén egy háromnapos operatőr rendezvénysorozatot tartottak meg. Az első napon külföldi és magyar felsőoktatási intézmények vezetői mutatták be az iskolájukat az Operatőr és Mozgóképoktatás konferencián a Vigadóban. Majd a második napon a mozgókép szakmát tanuló diákok részt vehettek egy mesterkurzuson, amelyet Josef Demian vezetett. Az utolsó napon pedig átadták a XII. Aranyszem Fesztivál díjait.

Operatőr és Mozgóképoktatás konferencia a Vigadóban

November 25-én megtartották az Operatőr és Mozgóképoktatás konferenciát a budapesti Vigadóban. A rendezvényt a HSC Stábiskola szervezte meg, amelyre számos külföldi és magyar felsőoktatási intézmény kapott meghívót. Az invitációt elfogadó intézmények vezetői és oktatói előadásokkal mutatták be oktatási módszereiket és iskolájukat. A konferenciát Novák Emil vezette, aki a HSC Stábiskola igazgatója és a Magyar Filmakadémia elnöke. Célja az európai és nemzeti filmgyártások és filmművészeti irányok erősítése, jövőjének összehangolása volt.

Viszont az előadókat nemcsak az operatőr oktatás jelene foglalkoztatta, hanem a jövője is. A megnyitó után Novák Emil bemutatta az általa vezetett HSC Stábiskolát, amely tíz éve ötvözi a magyar és ausztrál - az igazgató a szakmát Ausztráliában is tanulta – filmoktatás módszereit. Megtudhattuk, hogy a Stábiskola egyéves OKJ-s képzése lehetőséget nyújt arra, hogy a szakma iránt érdeklődő fiatalok elsajátíthassák az operatőr mesterség alapjait. Sok olyan diákjuk van, akiket nem vettek fel egyetemre és ezért jelentkeztek a képzésre. Viszont az is kiderült, hogy a jelentkezők nemcsak a gimnázium és az egyetemi évek közti rést tudják kitölteni, hanem van, aki a képzés után egyből munkalehetőséghez jut.

Az esemény meghívott főelőadója az International Film School Sydney-ben oktató Josef Demian volt, aki az egyik legérdekesebb ötlettel állt elő. Szerinte kivitelezhető dolog lehetne diák filmek eljuttatása légitársaságokhoz, hogy azok megtekinthetővé tehessék az utasoknak. Ha belegondolunk abba, hogy vannak olyan utak, amelyek több órába telnek, szinte kizárt, hogy valaki bele se nézzen egy-egy ilyen alkotásba. A levetített diákfilmek ezt a gondolatot pedig még inkább alátámasztották. Josef Demian életpályájáról több mindent is megtudhattunk, amiben sokszor a szerencsének és talpra esettségének köszönhette azt, hogy sikerült az akadályokkal megbirkóznia. Szerinte a mozgóképoktatásnak jövőjét a múltban kell keresni.

Marek Jícha, a prágai FAMU (Film and TV School of Academy of Performing Arts in Prague) Operatőr Karának igazgatója egy különleges előadást hozott el Budapestre. Prezentációja az egyetemének egy új képzéséről szólt, amely adigitális restauráció új oktatási módjával foglalkozik. Marek Jícha rávilágított a restaurációk legnagyobb hibáira, amelyekkel a vendégek is szembesülhettek az igazgató által levetített összehasonlító filmrészletek segítségével.A legnagyobb gondja a régi filmek mai restaurációival, hogy nem azt adják vissza, amit az operatőr a kamera másik oldalán látott, vagy éppen amit a néző nézett a vásznon. Ezzel az új módszerrel esély nyílik arra, hogy a régi filmeket úgy tudják megnézni a következő generációk, mint ahogyan azt a felmenőik is láthatták.

Magyarország egyik legdivatosabb egyetemének, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek a rektora is jelen volt a rendezvényen. Fülöp József prezentációja bizonyította azt, hogy a MOME tényleg az egyik legfelkapottabb egyetem itthon. Az előadás során betekintést kaphattak a jelenlévők az intézmény különböző szakjairól és hallgatóinak sikereiről. Fülöp József a diákok által készített animációs filmeket büszkén mutatta be, amivel teljes joggal dicsekedhet, hiszen a levetített filmek a Vigadó közönségének is elnyerte tetszését. Az egyik diákmunka például tökéletesen bemutatta, hogy ha valaki kellő technikával rendelkezik, már könnyen meg tud csinálni egy filmet. Ezzel azt is megmutatta, hogy fejet kell hajtani múlt előtt, de a jelen és a jövő folyamatosan fejlődik.

                                                                   Fülöp József a MOME rektora

A konferencia további előadói bővebb betekintés nyújtottak a hazai mozgóképoktatásba. Borbás Tamás az egri Eszterházy Károly Főiskola tanára az alapképzés oktatás magyarországi tapasztalatairól tartott előadást. A Kaposvári Egyetem Médiaművészeti Intézetből érkezett Dr. Gyenes Zsolt, a mozgóképről és intermédiáról tartott előadást. A konferencia végén a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem három adjunktusa mutatta be intézményét. Előadásaikból kiderült, hogy Romániában is van lehetőség magyar nyelvű média oktatásban részt venni. Dr. Simonffy Katalin részletesen bemutatta a televíziós műfajok szerkesztésének oktatási módszereit, Dr. Tárkányi János egyetemük filmes és televíziós technikáinak gyakorlati oktatásának módját mutatta be majd Dr. Katona Zs. József a Fotó, film és média szak tevékenységeit, eddigi eredményeit illetve távlati terveit ismertette.

Mire a napnak vége lett, a jelenlévők nemcsak a mozgókép huszonegyedik századi oktatásával ismerkedhettek meg, hanem a szakma képviselőivel is, mivel az előadók sokszor hoztak fel személyes példákat a prezentációik során. A Magyar Művészeti Akadémia , a Magyar Filmakadémia és a Magyar Nemzeti Filmalap által támogatott konferencia elérte célját, hiszen az ellátogató diákok és oktatók egyaránt tanulhattak valamit.

 

Operatőr mesterkurzus a MAFILM stúdiójában

A mesterkurzust Josef Demian tartotta, aki a Mozgóképoktatás konferencia meghívott előadója volt. Ez a lehetőség a diákokra motiválóan hatott, hiszen olyan eszközökkel dolgozhattak, amilyenekkel nem kerülnek kontaktusban, a mindennapokban.

                                                            Josef Demian és Novák Emil

A Budapest Film Academy ELTE egyik diákja élményeiről így számolt be:

A csütörtöki HSC workshop különösen izgalmas volt az összes résztvevő számára. Az egész ott kezdődik, hogy számunkra nagyon ritkán nyílik lehetőség, hogy egy olyan helyen gyakoroljunk, mint a MAFILM H stúdiója. Már eleve lelkesen érkeztünk, de amikor megláttuk, hogy milyen eszközökkel fogunk dolgozni, talán fel sem fogtuk elsőre, hogy mivel is van dolgunk. Mert persze, lát az ember forgatásokon - ha szerencsés - 20x20-as keretet, 10k-s ARRI lámpát, Alexa-t, Red-et, Angenieux anamorph lencsét, GF Panther fahrt kocsit, így a látványukhoz valamennyire hozzá voltunk szokva, de aztán rájöttünk, hogy ezeket most mind mi fogjuk kezelni. Korábban jött a karácsony.

Az elején persze nehézkes volt, mire megismerkedtünk a többiekkel, de hamar rájöttünk, mennyire hasznos is más iskola tagjaival együtt gyakorlatozni, mert így összefésülhetjük a tudásunkat, új emberekkel ismerkedhetünk meg, ami egy ilyen kis létszámú iparágban nagyon fontos lehet számunkra. Igazi csapatmunka volt.

Persze nem lenne teljes a beszámoló a workshopot vezető tanárok nélkül. Josef Demian személye nagyban emelte a fényeket a stúdióban. Olyan feladatokat kaptunk tőle, melyek egyszerűségük miatt megoldhatóak voltak az adott időkereten belül, de mégis annyi lehetőség volt benne, hogy kiélhessük benne kreativitásunkat. A megkötések csak erősítették a valódi forgatásokkal a párhuzamot, ahol bizony gyakran kell a stábnak pénzügyi vagy helyi adottságok miatt kompromisszumot kötnie. Emellett persze apró fogásokat, gyakorlati tanácsokat is kaptunk bőven technikai, produkciós és kreatív oldalról is, legyen az egy egyszerűen alkalmazható szabály vagy egy történet, amelyből sokat tanulhatunk.

 

 

Átadták a Xll. Aranyszem Fesztivál díjait

2015.november 27-én, pénteken este adták át a Xll. ARANYSZEM Fesztivál díjait. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának jóvoltából az ARANYSZEM történetében második alkalommal idén négy kategória győztesei pénzdíjban is részesültek. A díjakat Dr. Kollarik Tamás Mediatanács tag, a Magyar Média Mecenatúra program koordinátora adta át, díjanként brutto 500 ezer forintot. Erdélyi Mátyás az Év Operatőre, Törőcsik Mari színésznőt 80.születésnapja alkalmából a Magyar Operatőrök Társasága életműdíját vette át.

A XII. ARANYSZEM Operatőr Fesztiválon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának jóvoltából négy kategória győztesei pénzdíjban is részesültek. Dokumentumfilm Natasha Pavlovskaya nyerte a Seb című alkotás fényképezéséért. A természetfilmek közül Mosonyi Szabolcs Vad Kunság - A Puszta rejtett élete bizonyult a legjobbnak. A film elkészítését a Médiatanács támogatta. TV-film kategóriában Dobos Tamás nyert a Hivatal operatőri munkálataiért, a legjobb kisjátékfilmnek járó díjat pedig Reich Dániel és Szőke Dánielvitték el a Záridőcímű alkotás fényképezéséért. A film elkészítését a Médiatanács támogatta.

A zsűri idén Erdély Mátyásnak ítélte az Év Operatőre, az Illés György díjat a Saul fia című játékfilm fényképezéséért.

Játékfilm kategóriában Győri Márk bizonyult a legjobbnak a Víkend című filmért, a kísérleti filmek közül Dimeth Balázs Ferencetdíjazta a zsűri Hero's Journeycímű munkáért. Majoros Zsoltnyert a Bohemian Betyars: Összefúj a szélcímű zenés  klipjének fényképezéséért, a legjobb mozi előzetes díját Szőke Dániel kapta az Aranyélet című promóért. A Zeneakadémia imázsklip reklámfilmjének fényképezésével Dobóczi Balázs bizonyult a legjobbnak ebben a kategóriában, diák kategóriában pedig a Tolvaj című film fényképezéséért Táborosi András nyerte a Xll. Aranyszem Operatőr Fesztivál 60 ezer dolláros Panavision nagydíját, melyet Romwalter Judit a Sparks Kft. ügyvezetője adott át.

 

A zsűri tagjai Kurt Brazda operatőr, AAC, az IMAGO vezetőségi tagja, Haris László fotóművész, az MMA tagja, Fáy Miklós újságíró, Novák Emil a Magyar Filmakadémia elnöke, HSC operatőr, Orbán János Dénes költő-író és Schubert Gusztáv filmkritikus,a Filmvilág főszerkesztője voltak.

Idén először meghirdették az Extra kategóriát, itt bármilyen hosszúságú, bármikor készített műfajú, filmmel lehet indulni, amelyben az operatőri érzékenység felfedezhető volt. Az Extra kategóriát megosztva kapták a Körtési Béla által fényképezett, Mikor szolgának telik esztendeje című alkotása és Zsigmond Attila Mindennapi kenyerünket című filmje.

Novák Emil 2004-ben alapította és rendezte meg először az Aranyszem Operatőr Fesztivált, hagyományosan Illés György, a Magyar Operatőrök Társasága alapítójának születésnapja alkalmából.

2006-tól a fesztivál szervezésében a Stábiskola hallgatói is részt vesznek. A Fesztivál díszvendége Josef Demian International Film School Sydney tanára volt. A rendezvénysorozatot a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt., a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, a Visionteam L.O.Kft., a Sparks Kft. a Schwindl Kft., és a Bock Villány támogatták. 

Mihályi Dávid