Hatalmas magyar siker Cannes-ban - A zsűri Nagydíja Nemes Jeles Lászlóé

Először kapta magyar film a világ legrangosabb filmfesztiváljának második legfontosabb elismerését. Hatalmas gratuláció Nemes Jeles Lászlónak és a Saul fia teljes stábjának!

10 napja mindenki Nemes Jeles László első nagyjátékfilmjéről, a Saul fiáról beszél, itthon és Cannes-ban egyaránt. A sajtóvetítést, majd a díszbemutatót követően a nemzetközi sajtó a fesztivál első revelációjaként értékelte a filmet, kiemelve, hogy „olyan nyomasztóan és kompromisszummentesen mutatja be a holokausztot, ahogyan azt még soha senki nem tette meg” (Variety), és hogy olyan „intenzív dráma, amelyben a feszültség egy pillanatra sem csökken” (Indiewire).
A Le Parisien szerint egyszerre "borzalmas és csodálatos" magyar filmet, a Libération "ambiciózus és virtuóz" alkotásnak nevezi, amely "remegő bénultsággal" köti le a nézőt. A Paris Match már egy héttel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy "meglepő, sőt megdöbbentő lenne, ha a Saul fia díj nélkül távozna Cannes-ból.” Szombat este már két rangos nemzetközi díjat is elnyert a film, a világ filmkritikusai ítélték meg neki a FIPRESCI-díjat, valamint kiérdemelte a rangos francia Francois Chalais Alapítván-díját is.

Forrás: magyar.film.hu