Jób lázadása – December 12-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban

December 12-én 17.30-kor bemutatják az Uránia Nemzeti Filmszínházban Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Jób lázadása című filmjének felújított változatát

A vetítés után Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapát, Darvas István főrabbi, az alkotók közül Kabay Barna producer-filmrendező, Petényi Katalin forgatókönyvíró és Szabó Gábor operatőr beszélnek Molnár Antal történésszel a filmről.

 

 

A Magyar Filmarchívum teljeskörűen felújította Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Jób lázadása című filmjét, melyet számos nemzetközi díj mellett 1983-ban a legjobb öt külföldi film kategóriájában Oscar-díjra jelöltek. A film a digitális képi felújítástól és az új hangkeveréstől újjászületett, az érzelmileg megérintő történet a zsidó–keresztény megbékélés fontosságára figyelmeztet és máig rendkívül aktuális.

A forgatókönyvet a szinte nyomtalanul eltűnt, egykor virágzó Tisza-menti haszid paraszti világ ihlette. 1943-ban Jób és Róza, egy idős gyermektelen haszid-zsidó házaspár elhatározzák, hogy ellentmondanak a történelemnek: örökbe fogadnak egy keresztény kisfiút a szomszédos árvaházból, akinek hátrahagyhatják szellemi és anyagi értékeiket. Lackó társa és „barátja” Dorka, a kutyája, akivel együtt fedezi fel a falusi élet, a természet, a szerelem, a szülők vallásos életének titkait. Különös és mély szeretet születik meg egy év alatt az idős házaspár és Lackó között. És miközben a fasizmus egyre jobban fenyegeti Jób és Róza életét, ők okosan és szeretettel gondoskodnak Lackó jövőjéről. Egy napon megérkeznek a csendőrök, hogy deportálják őket. Lackó kétségbeesve fut a szekerek után, és várja a Messiás eljövetelét, ahogy Jób tanította.

Szeretet, fájdalom, hit és remény mozgatja az egyes eseményeket, de az érzelmek mellett mindig jelen van a gyerek világra csodálkozásából adódó humor is.

 

Jób lázadása (1982)

Játékfilm, 100 perc
Rendező: Gyöngyössy Imre és Kabay Barna
Forgatókönyv: Gyöngyössy Imre, Kabay Barna, Petényi Katalin
Operatőr: Szabó Gábor
Főszerepben: Zenthe Ferenc, Temessy Hédi, Fehér Gábor, Rudolf Péter
Zeneszerző: Jeney Zoltán
Producer: Kabay Barna; társproducer: Dárday István

Szöveg és fotó: Kabay Barna és Petényi Katalin