Megnyílt a 2. Magyar Filmhét

Február 29-én, hétfőn este az Uránia Nemzeti Filmszínházban az Oscar-díjas Saul fia díszvetítésével nyílt meg a 2. Magyar Filmhét. A rendezvényt felvételről köszöntötte Los Angelesből a film rendezője, Nemes Jeles László, a főszereplő Röhrig Géza és a stáb.

A megnyitón jelen volt Rófusz Ferenc, aki 1981-ben A légy című animációs filmjével Magyarország képviseletében az első Oscar-díjat kapta. A Magyar Filmhetet Novák Emil, az eseményt a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) és az NMHH Médiatanácsa segítségével megszervező Magyar Filmakadémia elnöke nyitotta meg. A műsorban néhány másodperc csenddel adóztak a napokban elhunyt Psota Irén, a nemzet színésze emlékének. Az eseményen a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége nevében Falkusz Zoltán és Horváth Zsófia arra kérte a hazai filmes szakma képviselőit, hogy lássanak el felirattal minden filmkópiát, mert a Magyarországon élő mintegy tízezer siket és hatvanezer nagyothalló is részese akar lenni a filmek által nyújtható kulturális élménynek. Az este során különleges fényshow kíséretében fellépett a Mandel Róbert Electric, az esemény házigazdája Dobó Kata színésznő volt.