Szűcs Gábor

Szűcs Gábor

Referenciák

Erkel: Hunyadi László – operafilm – rendező
Három boltoskisasszony – film – r: Mihályfi Imre / színész
Titkos háború – film – r: Mihályfy Sándor / színész

Jászai Mari – díj, 2012

Életrajz

1988-1992 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, színművész szakon. Már főiskolásként kipróbálta magát rendezőként. Diplomaszerzése utána Madách Színház tagja lett, ahol 2005-ig játszott. 2005-től nem vállalt színpadi szerepet, több színházban is rendez.

1992-2001-ig a Sziget Fesztivál színházi sátrának programszervezője is volt. 2005-2006 között az Echo TV kreatív igazgatójaként dolgozott. Vasvári Csabával közösen létrehozták a Mozaik Művészegyesületet, melynek elnöke. Az NKA Színház és Táncművészeti Kollégiuma, valamint a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács (NEÉT) tagja.

2008-tól 2011-ig a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeti vezetője volt. 2014-től a POSZT zsűritagja volt, 2016-tól társ-ügyvezetője (Magyar Attilával és Kővári Zsuzsával).

Nevéhez fűződik a Kaszás Attila-díj alapítása, amelyet 2008-ban Pokorni Zoltánnal közösen hoztak létre.

Filmek

2012 – Erkel Ferenc: Hunyadi László

Díjak

Jászai Mari-díj (2012)