
Dobray György
Referenciák
Áldozat
Vérszerződés
Szerelem Első Vérig
Szerelem Második Vérig
Szerelem Utolsó Vérig
K1
K2
Gólyamese(dok.)
Húsvétkek(TVfilm)
4X100 (TVfilm)
……..
Életrajz
1942. március 8. |
A gimnázium elvégzése után 1961-ben vették föl a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr főtanszakára, ahol 1965-ben kapott diplomát. Első filmjei rendezőként dokumentumfilmek voltak mint például a Munkashow, mellyel 1971-ben elnyerte a Miskolci dokumentumfilmfesztivál nagydíját. Ezután külsősként rengeteg irodalmi és dokumentumfilmet rendezett a Magyar Televízió-ban, majd 1979-ben elkészíthette Az áldozat című első játékfilmjét. Az 1980-as években több filmes siker fűződik a nevéhez, így a Vérszerződés, a Szerelem első vérig című film, melyet rövidesen követett a Szerelem második vérig. Utóbbi két film elsősorban a tizenévesek rajongását nyerte el, miközben Dobray a hazai színészi élet legjava mellett szokásához híven amatőr színészeket (Szilágyi Mariann, Beri Ary) is foglalkoztatott főszerepben. A K – Film a prostituáltakról (Rákóczi tér) és K2 – Film a prostituáltakról (éjszakai lányok) című dokumentumfilmjei, melyek a hazai prostitúció látképét adták, 1988-ban és 1989-ben nagy botrányt okoztak, annek ellenére, hogy Dobray később beismerte, hogy a filmek egyes jelenetei előre beállítottak voltak. A K és K2 nyomán Dobray György íróként is bemutatkozott, mindkét történet könyv alakban is megjelent és eladási rekordokat döntött. Az 1991-es Szerelmes szívek című játékfilmjében Szandi, az énekesnő játszotta a főszerepet. 2005-ben készült, Gólyamese című dokumentumfilmje, mely egy örökbefogadás történetét dolgozza fel, több fesztiválon szerepelt, és a 37. Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilmrendezés díját nyerte el.
Filmek
Pékek |
1967. április 6. |
Reggeltől estig |
1967 |
Rajta, sporttárs! |
1969 |
Munkashow |
1970 |
Hungária Kupa |
1971 |
Levél a kongresszushoz |
1971 |
Vázlat egy napköziről |
1971 |
Zene |
1971 |
Gyerekek fehérben |
1972 |
Hungária kavalkád |
1972 |
Nevelésügyi sorozat (Sorozat) |
1973 |
Ovi a vízben |
1973 |
Karsai Zsigmond a népművészet mestere |
1974 |
Egymillió fontos hangjegy (Sorozat) |
1976 |
Ha megöregszünk |
1978 |
Mese az öregemberről |
1979 |
A mi ügyünk |
1980 |
Az áldozat |
1980. július 31. |
Vérszerződés |
1983. április 14. |
Szálka, hal nélkül (Sorozat) |
1984 |
Csúzli (Sorozat) |
1981 |
A Mi Ügyünk, avagy az utolsó hazai maffia hiteles története |
1983. április 16. |
Szerelem első vérig |
1986. március 17. |
K (Film a prostituáltakról – Rákóczi tér) |
1988. december 29. |
Szerelem második vérig |
1988. január 7. |
K2 (Film a prostituáltakról – Éjszakai lányok) |
1989 |
Szerelmes szívek |
1991. december 20. |
Rádióaktív BUÉK |
1993. december 31. |
Szerelem utolsó vérig |
2002. március 21. |
Gólyamese |
2005 |
“4×100” |
2007. január 23. |
Hús vétkek |
2009. március 29. |
Próbajáték |
2017. május 21. |
Farsang |
2018 |
Ketten |
2018 |
Díjak
- Balázs Béla-díj (2010)
- 37. Magyar Filmszemle – A legjobb dokumentumfilmrendezés díja (Gólyamese)