
Novák János
Referenciák
b
Életrajz
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1973-ban gordonkatanári diplomát szerzett. 1972–től sok zenei műsorban szerepelt televíziókban és színházakban. 1972-től a 25. Színházban, a Thália Színházban, a Madách Színházban több darab zeneszerzője volt. 1975-1976 között a müncheni Zeneművészeti Főiskolán tanult. 1977-1992 között a Radnóti Miklós Színház zenei vezetője volt. 1992-től Kolibri Színház igazgató-rendezője. 1998 óta a Nemzetközi Színházi Intézet elnök-helyettese. 2000 óta a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Szövetségének Magyar Központjának elnöke. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen drámapedagógiából diplomázott 2003-ban Gabnai Katalin osztályában. 2006 óta a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja.
Színdarabokhoz, filmekhez, televíziós műsorokhoz szerzett zenét. Jó néhány gyerekszínházi produkció rendezése fűződik a nevéhez. Egyik legnagyobb sikerét a Nemes Nagy Ágnes: Bors néni című darabjának megrendezésével aratta, amelynek Dajka Margit volt a felejthetetlen címszereplője. Szerző- és zenésztársa volt Cseh Tamásnak is.
Filmek
- 2018 – Laci és Vili – Történetek a Magyar Operatőr iskoláról
- 2015 – Anyám és más futóbolondok a családból
- 2011 – Ideje az öregségnek
- 2006 – A fogság nyomában
- 2003 – Elektra, avagy bevezetés a kapitalizmus politikai gazdaságtanába
- 2002 – Sobri, ponyvafilm
- 1997 – Franciska vasárnapjai
- 1995 – Éretlenek (Sorozat)
- 1995 – A Brooklyni testvér
- 1995 – Valami más (TV Movie)
- 1992 – A skorpió megeszi az ikreket reggelire
- 1990 – Cikász és a halló pálmák (TV Movie)
- 1989 – A sápadt démon (TV Movie)
- 1989 – Engesztelő (Documentary)
- 1989 – A hecc
- 1989 – A nagy varázslat (TV Movie)
- 1988 – Lumpáciusz Vagabundusz (TV Movie)
- 1988 – A Dunánál (Documentary)
- 1987 – Az ibafai kovboj (Documentary)
- 1986 – A kertész kutyája (TV Movie)
- 1986 – Farkascsapda (TV Movie)
- 1984 – Nyugodjak békében (Documentary)
- 1984 – Uramisten
- 1983 – Akár tetszik, akár nem… (TV Movie)
- 1983 – Erdő (TV Movie)
- 1983 – Reumavalcer (TV Movie)
- 1983 – A közös kutya (TV Movie)
- 1983 – Csillagűzött szerető (TV Movie)
- 1981 – Bors néni (TV Movie)
- 1980 – Pénzt Marijának (TV Movie)
- 1979 – Ketrec
Díjak
- Budapestért díj (1995)
- Terézvárosért Érdemrend (1996)
- Jászai Mari-díj (2000)
- Hevesi Sándor-díj (2004)
- ASSITEJ-díj (2005)
- Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2005)
- Terézváros díszpolgára (2015)