Másik János
Referenciák
wdqw
Életrajz
1971 óta foglalkozik zenével, elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát.
1972-től 1976-ig zenei vezetője volt az Interbrassnek. 1977-től 1979-ig a Kőszegi Group, 1980-tól a Dimenzió együttesben játszott. 1982-ben koncertezett az alkalmi Supergrouppal, később pedig az Európa Kiadónak, a Trabant együttesnek, és a Balaton zenekarnak volt a tagja, valamint Cseh Tamással zenélt együtt. 1988-90-ben a Trance Balance nevű saját zenekarával turnézott.
Társszerzőként több lemez zenei anyagának elkészítésében vett részt: Bontovics Kati – Ártatlan bűn (1979), Ruttkai (1982), Darvas Iván – Összegyűrt szavak (1983), Kern (1985).
1981 óta számos filmhez szerzett zenét, két filmben színészként is megjelent.
Színművek zeneszerzőjeként is számon tartják. A Katona József Színházban 1986-ban mutatták be Ivan Kusan Galócza c. komédiáját, amelyhez ő írt zenét, a Vígszínházban pedig 1989-ben volt a bemutatója a Spiró Györggyel közösen alkotott Ahogy tesszük c. dalművének.
1991-ben B. Nagy László-díjat kapott, valamint Szemző Tiborral közösen a Film- és tv-kritikusok díját a Meteo c. film zenéjéért. 1996-ban A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje(polgári tagozata) kitüntetést kapta.
Filmek
- 2018 – Vándorszínészek
- 2015 – Limbo Limbo Travel
- 2013 – Szerelempatak
- 2009 – Hajónapló (Sorozat)
- 2009 – Hunky Blues
- 2007 – Uszodai tolvaj
- 2003 – Lili (Sorozat)
- 2002 – A hídember
- 2001 – Egérút
- 2000 – Van a börtön, babám…
- 2000 – Fehér alsó
- 1999 – Csajovics
- 1999 – Egy tél az Isten háta mögött
- 1999 – Simon mágus
- 1998 – A naplopó
- 1997 – Szabadság tér ’56
- 1997 – Gyilkos kedv
- 1996 – Érzékek iskolája
- 1996 – Csajok
- 1995 – Gyilkosság zárójelben
- 1994 – Fényérzékeny történet
- 1986-1993 – Leó és Fred (Sorozat)
- 1993 – Gyerekgyilkosságok
- 1992 – Amerika, London, Párizs
- 1992 – Auguszta éS a Kukac
- 1992 – Auguszta FogyóKúRáZik
- 1992 – A nyaraló
- 1991 – Auguszta a MennyorszáGban
- 1991 – Auguszta éS Az EgéR
- 1991 – Auguszta SzüLetéSnapja
- 1990 – Auguszta a ParafenoméN
- 1990 – Auguszta éS a Kutya
- 1990 – Auguszta VendéGei
- 1990 – Meteo
- 1988 – Szekrénymesék (Sorozat)
- 1988 – Rocktérítő
- 1988 – Auguszta dagaszt
- 1988 – Hótreál
- 1987 – Ossegg oder Die Wahrheit über Hänsel und Gretel
- 1986 – Auguszta etet
- 1986 – Hülyeség nem akadály
- 1985 – Városbújócska
- 1984 – Eszkimó asszony fázik
- 1982 – Egymásra nézve
- 1981 – Hátrahagyott kijáratok
- 1981 – Ildikó
- 1981 – Női kezekben
- 1981 – Nyugi
- 1980 – Diorissimo
- 1980 – Habfürdő
Díjak
- B. Nagy László-díj (1991)
- Filmkritikusok díja (1991)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1996)