Világpremier előtt a Magyar menyegző – megérkezett az első előzetes!

A zenés, táncos, romantikus alkotás világpremierjét jövő héten tartják a Tallinni Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, majd november 15-én a Kolozsvári Magyar Operában lesz a film ünnepélyes ősbemutatója. A mozikban 2026. január 22-től látható a Fórum Hungary forgalmazásában.

A Magyar menyegző a magyar néptánc és népzene erejét egyesíti egy megható szerelmi történetben. A hiánypótló film két budapesti fiatal, András és Péter kalandját követi, akik a ’70-es évek végén Erdélybe utaznak, hogy részt vegyenek egy lakodalomban – ahol életre szóló élmények és döntések várják őket.

A főszerepekben Törőcsik Franciska, Kovács Tamás és Kövesi Zsombor láthatók, mellettük többek között Sebestyén Márta, Sebő Ferenc és a Muzsikás Együttes is feltűnik. A koreográfiákat Zsuráfszky Zoltán, Zs. Vincze Zsuzsa és Mihályi Gábor jegyzik,  az autentikus dallamok pedig Pál István Szalonna zenekarvezető irányításával csendülnek fel.

A produkció főhajtás a legendás koreográfus, Novák Ferenc „Tata” életműve előtt, aki generációkat inspirált a magyar néptánc megőrzésére és továbbvitelére.

Következő Filmfesztiválok
Kövess minket itt is!