Szülővárosa kultikus helyszínén, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartották hétfőn a Bölöni László labdarúgó, edző életútját bemutató, Bölöni, az erdélyi legenda című magyar életrajzi film erdélyi díszbemutatóját – közölte az MTI.
Az erdélyi sport- és közéleti személyiségek, újságírók jelenlétében rendezett díszbemutató után Bölöni László elmondta: ragaszkodott hozzá, hogy a filmet bemutassák az erdélyi városban is, ahol született és ahonnan futballista pályája is indult.
„Itt találtam olyan közösségre, mely tudom, hogy szeretett és mindig féltett” – mondta.
Dr. Kollarik Tamás, a film ötletgazdája, társrendezője hangsúlyozta: a filmet „hazahozták”, és itt is marad. Elmondta, hogy készítése alatt 20–30 ezer kilométert utaztak, 12 országban, 50 városban jártak, 60 riportalanyt szólaltattak meg összesen 12 nyelven. A film, amelynek terve egy évtizede született, négy év alatt készült el.
Mint mondta, a kétórás végeredményt nyolcórás anyagból vágták össze. Nem a teljességre törekedtek, hanem a neves futballista–edző életpályájának legfontosabb epizódjait akarták megmutatni. Kifejtette, hogy az alkotás korrajz és értékmentés is, mivel sok régi felvétel látható benne, mely magánadományokból származik.
Szabó Attila, a film erdélyi társrendezője hozzátette: azt akarták megmutatni, hogy Bölöni László milyen volt futballistaként, edzőként és emberként.
Bölöni László a közönségtalálkozón elmondta: nem érzi magát szupersztárnak, mindig azt vallotta, hogy minél feljebb kell kapaszkodni, és úgy dolgozni, hogy másoknak szükségük legyen rá, de közben ne veszítse el a kontaktust a földdel. Aláhúzta: sokat köszönhet Marosvásárhelynek, az itteni közösségnek.
„Örökre adósa maradok a városnak, ezért ahol tudok, ott segítek” – fogalmazott.
A futballhoz fűződő viszonyáról elmondta: amióta az eszét tudja, a labda mindig ott volt körülötte, méghozzá a bal lába mellett, és a futball, a sporttal járó siker nevelte fegyelemre, emberségre, ezért nem tud és nem is akar búcsút mondani a focinak.
Elárulta: jelenleg az életrajzát írja, amely Nyugat-Európába költözésével ér véget. „Aki kíváncsi rám, azt az érdekli, amit én itt elértem” – mondta romániai éveire utalva. Ezt lányának szánja, aki kisgyerekként nem érthette a sikereit, valamint Marosvásárhelynek és lakóinak akar emléket állítani, őket az új generáció elé példaként állítani.
A kétórás alkotás a dicsőszentmártoni gyerekévektől kezdve mutatja be, hogy miként lett Bölöni László az erdélyi labdarúgás legnagyobb alakja, a román és a magyar sporttörténet kiemelkedő ikonja. Látható, amint román válogatottként és a román bajnokcsapat, a Steaua Bucuresti játékosaként ért el kiemelkedő eredményt és a Bajnokcsapatok Európa-kupájának trófeáját is a magasba emelhette, és úgy vált Románia egyik legnagyobb sportikonjává, hogy végig megmaradt magyarnak.
A film arra is kitér, hogy Bölöni miként alkotott maradandót edzőként Nyugat-Európában, ahol bajnokcsapatokat irányított, kupákat nyert, és
játékosai között volt Cristiano Ronaldo, Axel Witsel, Raphaël Varane, Ricardo Quaresma vagy Petr Čech.
Az alkotás a futballista–edző még nem publikált önéletrajzára, sokéves kutatómunkára és korábban nem látott európai, magyarországi és romániai archív anyagokra támaszkodik. Megszólal benne Valentin Ceaușescu, a néhai román kommunista diktátor fia, a Steaua egykori patrónusa, valamint Mircea Dinescu, az 1989-es román forradalom ikonikus alakja, továbbá román és magyar futball-legendák – Helmuth Duckadam, Miodrag Belodedici, Marius Lăcătuș, Gheorghe Hagi, Nyilasi Tibor, Kovács Kálmán – is nyilatkoznak róla.
A Bölöni, az erdélyi legenda című filmet a romániai mozik november 21-étől tűzik műsorra, Magyarországon november 6-án mutatták be a filmszínházak. A film készültét a Nemzeti Filmintézet, a Bethlen Gábor Alap, valamint Maros megye és Marosvásárhely önkormányzata is támogatta.
A teltházas budapesti díszbemutatót az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartották, amiután a Bölöni, az erdélyi legenda országos közönségtalálkozó-turnéra indul. Az Urániában három napon belül másodszor is teltház előtt vetítették a filmet, a közönség vastapssal köszönte meg az alkotók munkáját.
További közönségtalálkozók:
- November 7., 18:00 – Debrecen, Apolló mozi
Esemény linkje - November 9., 14:30 – Jászberény, Lehel Film-Színház
Esemény linkje - November 9., 18:00 – Szolnok, TiszapART Mozi
Esemény linkje - November 14., 18:00 – Szombathely, AGORA–Savaria Filmszínház
Esemény linkje
Vetítések:
- Budapest
- Uránia Nemzeti Filmszínház
- Pólus Center Mozi
- Lurdy Mozi
- Gobuda Mozi
- Cinema City: Allee, Arena, Mammut, Campona, Westend
- Szombathely – AGORA–Savaria Filmszínház
- Debrecen – Apolló mozi, Cinema City Debrecen
- Győr – Cinema City Győr
- Jászberény – Lehel Film-Színház
- Miskolc – Cinema City Miskolc
- Pécs – Cinema City Pécs
- Szeged – Belvárosi Mozi, Cinema City Szeged
- Székesfehérvár – Cinema City Alba
- Szolnok – TiszapART Mozi
Forrás: MTI
Fotó: Nyirkos Zsófia
