Zsigmond Dezső új, A tűz szájából című dokumentumfilmjét november végén a Pesti Vigadóban debütál a premier előtt.
A film egy kárpátaljai nő, Szabina történetét dolgozza fel, aki alkoholista édesanyja mellett nélkülözésben nőtt fel, majd tizenhat évesen egy idősebb, családos férfi szeretője lett. A férfi éveken át bántalmazta, kizsákmányolta és zsebtolvajlásra kényszerítette Ukrajna és Oroszország több városában. A kapcsolatból négy gyermek született, ami tovább erősítette a nő kiszolgáltatottságát.
A dokumentumfilm bemutatja Szabina többszöri menekülési kísérletét, végül Magyarországra vezető szökését és azt az időszakot, amikor a háború kitörése után visszatért Kárpátaljára, hogy gyermekeit is kimenekítse. A történet a bántalmazás, az emberi kiszolgáltatottság, ugyanakkor a kitartás és a túlélés témáit állítja középpontba.
A film operatőrként Becse Tamás és Bálint Artúr, dramaturgként Jászter Beáta, zeneszerzőként Faragó Béla működött közre. A hangot Belovári Tibor, a vágást Koncz Gabriella és Becse Tamás jegyzi. A gyártásvezető Szederkényi Miklós, a producer Péterffy András, a rendező Zsigmond Dezső.
A vetítés 18 órakor kezdődik a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán, a bevezetőt Geréb Anna filmtörténész tartja. A programon közreműködik Hochstein Lili furulyán, Beczner Barbara hegedűn és Kormos Balázs gitáron. A film után közönségtalálkozó lesz az alkotókkal.
A rendezvényen a részvétel ingyenes, de előzetes online regisztrációhoz kötött.
