Év végi összefoglaló

A Magyar Filmakadémia Egyesület tegnap este a Király utcai Klubjában megtartotta évi karácsonyi összejövetelét.

Az esten, Novák Emil ügyvezető elnök üdvözölte az Akadémia tagjait, összefoglaló beszédében külön kiemelte, hogy a Magyar Filmakadémia nagy örömmel vette Káel Csaba kormánybiztosi kinevezését, amely az egész filmszakma számára garanciát jelent, hogy a legmagasabb állami szinten is foglalkoznak a magyar mozgóképkultúrával.

Novák Emil azt is kiemelte, hogy fontosnak tartja, hogy a Magyar Országgyűlés ismét foglalkozott a magyar filmiparral, az ágazati törvényekkel és 2020 januárjától még kedvezőbb feltételekkel, nagyobb támogatással készülhetnek magyar filmek. 

Az ügyvezető elnök külön köszönetet mondott Dr. Kollarik Tamásnak, a Magyar Média Mecenatúra program koordinátorának, a Magyar Filmakadémia tagjának, mindazért a kilenc éves munkájáért, amelyet munkatársaival a magyar film támogatásáért tett. A Médiatanács által működtetett Magyar Média Mecenatúra program az elmúlt 9 évben közel 1400 filmet támogatott, köztük az Oscar-díjas Mindenkit vagy az Emmy-

díjra jelölt Trezort. A Magyar Filmakadémia Egyesület vezetősége a Mecenatúra program koordinátorának és munkatárasaink megköszönte az eddigi munkát és átadta a "Mecenatúra" című filmért a Magyar Filmdíjat Kollarik Tamásnak.. Az ügyvezető elnök szintén köszönetet mondott  Dr. Taba Miklósnak, Magyar Filmiroda igazgatójának, aki 2004 óta vezeti az intézményt, akinek munkája szintén nélkülözhetetlen a magyar film sikeréhez, mind a kortárs magyar filmek, mind pedig a bérmunka tekintetében.

Novák Emil ügyvezető elnök úr befejezésül annak a reményének adott hangot, hogy a Magyar Filmintézet megalakulása a magyar mozgókép ipar számára egy átmeneti év után biztosítékot jelent a folyamatos munkára