Az Egy nap egy lépéssel közelebb került az Európai Filmdíjhoz

Újabb fontos mérföldkő kapujában áll Szilágyi Zsófia drámája, az Egy nap. Tavasszal Cannes-ban elnyerte a nemzetközi filmkritikusok díját, a szarajevói filmfesztiválon a film főszereplőjét, Szamosi Zsófiát választották meg a legjobb színésznő, most pedig bekerült abba a rangos, 49 filmből álló társaságba, amelyekből az Európai Filmdíj jelöltjeit fogják kiválasztani.

Az európai Oscarnak is nevezett eseményen tavaly a Testről és lélekről bejutott a legjobb film kategória öt végső jelöltje közé, Borbély Alexandra pedig hazavitte a legjobb színésznőnek járó díjat. Most ott tartunk, hogy azEgy nap egy listára került a Lars Von Trier legújabb botrányfilmjével, a The House That Jack Built-tel, az Oscarra is esélyesnek mondott lengyel Hidegháború-val, a transznemű ballerináról szóló Girl-lel vagy éppen a Hugh Grantből szenzációs alakítást előhozó Paddington 2-vel. 

Izgalmas lista, több filmet már láthattunk is róla a magyar mozikban: az orosz Nyar-at, az izlandi A fa alatt-ot, vagy az izraeli Foxtrott-ot. Ebből a negyvenkilenc filmből fogja kiválasztani az Európai Filmakadémia több mint 3500 főt számláló tagsága a kategóriák jelöltjeit.

A díjat 1988-ban alapították, a földrajzi értelemben vett Európai országai, valamint Izrael és Palesztina filmjei versenyezhetnek érte. Az elmúlt harminc évben a magyar filmek közül a Testről és lélekről kapta a legtöbb jelölést, szám szerint négyet. 

A 31. Európa Filmdíj-gálát Sevillában rendezik meg 2018. december 15-én, remélhetőleg minél több magyar film részvételével. A dokumentumfilmes válogatásban is szerepel hazai alkotás, Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságában című munkája.

Forrás: magyar.film.hu