Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész július 26-án hetvenéves.

Székesfehérvárott született 1948-ban. Érdeklődése kamaszkorában fordult a filmek felé, a Filmkultúra című folyóiratban látott amerikai és nyugat-európai színésznők és filmek képein keresztül megtapasztalt nyugati világlátás hatására. Szakcikkeket olvasva, már fiatalon viszonylag komoly filmtörténeti és filmelméleti jártasságra tett szert. Társvezetője volt egy fehérvári filmklubnak, ahova több ismert filmrendezőt hívtak meg, többek között Herskó Jánost és Szinetár Miklóst. A két rendező valamelyike mondta, hogy a mozivásznon az jelenik meg, amit nem lehet leírni, csak megmutatni, ezt hallva döntötte el, hogy a filmkészítés lesz a szakmája. Felvették a filmgyárba, ahol elvégzett egy kétéves filmszakmai utánképző iskolát. Végigjárta a szamárlétrát, volt filmtechnikus, kellékes, felvételvezető, 1971-1975-ben a Mafilmnél többek között Jancsó Miklós, Fábri Zoltán, Szabó István, Gábor Pál, Mészáros Márta és Zolnay Pál asszisztense, 1978-1979-ben Radványi Géza társrendezője. A Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televízió szakát 1975 és 1979 között Fábri Zoltán, Gábor Pál és Illés György osztályában végezte el. A diploma megszerzését követően a Mafilm filmrendezője lett 1992-ig, 1997 óta a Filmdimenzió Kft. ügyvezetője. 2000-től oktat a Színház és Filmművészeti Egyetemen, 2006-ban doktorált, 2007-ben a Doktori Tanács egyik alapító tagja volt. Habilitált egyetemi tanár. 2012 óta a DocNomads nemzetközi dokumentumfilmes mesterképzési program vezetője. Pályafutását játékfilmesként kezdte, másodéves főiskolai vizsgafilmje az Örkény István novellája alapján készült Meddig él egy fa? című kisfilm 1977-ben elnyerte a SILECT Fesztivál Fődíját Washingtonban, első nagyjátékfilmje a Ballagás pedig, 1981-ben a Magyar Játékfilmszemlén elsőfilmes díjat nyert. Mindezek után nem kapott lehetőséget új játékfilm készítésére, ezért a dokumentumfilmezés felé fordult.

1983-ban forgatta az Edda Művek együttes búcsúkoncertjéről és felbomlásáról a Kölyköd voltam című filmet, amelyet a zenekar frontembere, Pataky Attila le akart tiltatni, mert szerinte túlságosan anyagiasnak láttatja őt, ezért csak 1985-ben mutatták be az alkotást. 1987 és 1998 között készítette a magyar dokumentumfilmezés egyik legnagyobb vállalkozását, a nyolc részből álló ózdi sorozatot. Az egész estés művekben az Ózdi Kohászati Művek agóniáján keresztül dokumentálta a rendszerváltást, végigkövetve személyes sorsokat, munkásokét és vezetőkét egyaránt. Az Ítéletlenül (1991) című filmben az ötvenes években a kistarcsai internáló táborban ítélet nélkül évekig fogva tartott asszonyokat csaknem 40 év múltán szembesítette egykori börtönőrükkel. A Kitüntetetten (2001) egy ruhagyári szocialista brigád munkásnőiről szól, akik 1978-ban utolsóként kaptak kollektív Kossuth-díjat. A Valahol otthon lenni című háromrészes tévésorozatában (2003) és ennek filmváltozatában (2004) a határon túli magyar emberek sorsát mutatta be, akik 1980 és 1990 között települtek át Magyarországra. 2006-ban folytatta az ózdi sorozatot, A mi kis Európánk a magára hagyott város EU-csatlakozását örökíti meg, előzményeivel és kételyeivel. A történelmi és politikai érzékenységű dokumentumfilmek mellett magánéleti témák felé fordult, és az emberi sorsok, az érzelmek valóságáról is készített filmeket. A szerelem első hallásra (1999) egy vesebeteg vak férfi és egy látó nő szerelmének története. Egy szívátültetésre váró férfi megrendítő történetét bemutató Szívügyemet (1996) a futball Európa Liga döntőjével egy időben adták a televízióban, mégis százezerrel többen nézték, mint az év legfontosabb focimeccsét. Három és fél évig rögzítette öt házaspár gyermekért folytatott küzdelmét, mesterséges megtermékenyítéssel járó kálváriáját, a Sejtjeinkből ötrészes tévésorozatot (2001) és egy egész estés filmváltozatot (2002) is készített.

2008-ban mutatták be második nagyjátékfilmjét, a Halász Margit novellája alapján készült Márió, a varázsló című magyar-olasz filmdrámát. A rendszerváltást követő években, egy kis kelet-magyarországi faluban játszódó történet főszereplője Nyakó Júlia, míg Máriót, az olasz vállalkozót Franco Nero alakítja. Puskás Ferencről készített életrajzi filmet, amelyet 2009-ben mutattak be Puskás Hungary címmel, a csaknem kétórás mű a legendás magyar labdarúgó életét követi nyomon gyermekkorától egészen edzői időszakáig. Legutóbb bemutatott dokumentumfilmje egy szegény sorból kitörni próbáló gitáros roma fiúról szól, aki felvételt nyert a Snétberger Zenei Tehetség Központba, a Tititá 2015-ben megkapta a szarajevói filmfesztivál dokumentumfilmes mezőnyében a nemzetközi zsűri különdíját. Három játékfilmet és több mint 40 dokumentumfilmet készített, ezek némelyikében nemcsak rendezőként, hanem operatőrként, forgatókönyvíróként vagy akár producerként is részt vett. Filmjeit több mint 40 országban láthatták a tévénézők. Művei rendszeresen sikerrel szerepeltek hazai és nemzetközi filmfesztiválokon. Dokumentumfilmjeivel számos díjat nyert: hat alkalommal vehette át a Magyar Filmszemle dokumentumfilm-fődíját (1993, 1998, 2000, 2002, 2003, 2010) ötször kapta meg a Magyar Filmkritikusok Díját (1993, 1997, 1999, 2003, 2010). 1995-ben Balázs Béla-díjat, 1998-ban Magyar Művészetért díjat és Bezerédj-díjat, 1999-ben Pulitzer-emlékdíjat kapott. 2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2005-ben érdemes művész címmel tüntették ki. 2010-ben maradandó értékű dokumentum- és játékfilmjeiért Kossuth-díjat kapott.