A művészeti oktatásban is kulcsfontosságú, hogy korszerű és átgondolt legyen a rendszer, amelyben a kiváló tehetségek továbbörökíthetik a képességeiket – mondta Káel Csaba a Magyar Nemzetnek adott interjújában. 

A filmügyi kormánybiztos szerint profitálnunk kell a neves hazai és nemzetközi szakemberek tudásából, akiket a jelenlegi egyetemi rendszerben sajnos csak nehezen hívhatnak tanítani az egyetemek. Úgy látja, az egyetemi modellváltással kiszámíthatóbb jövőjük lenne a hallgatóknak, hisz képzésük össze lenne hangolva a piaci igényekkel. Korábban az Origónak több vidéki színház vezetője, köztük Forgács Péter, Besenczi Árpád és Balázs Péter is azt mondta, hogy rossz véleményük van a Színművészetin végzett munkáról.

Filmügyi kormánybiztosként mit gondol arról, ami régi alma matere, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül történik? Az átalakítása ellen már tüntettek is, pedig a többi egyetem, köztük egy művészeti is, elfogadta és üdvözölte az új modellt.

Van egy mozgóképágazati koncepciónk, amelynek a lényege az, hogy minél több minőségi mozgóképes tartalom készüljön és a lehető legszélesebb közönséghez jusson el. Nem kérdés: ehhez szakemberekre van szükségünk. A mozgóképes szakma – a vezető művészektől kezdve a háttérmunkásokig – húszezer embert foglalkoztat. Össze kell hangolni az ágazat igényeit az oktatással, hiszen a világon mindenhol másutt így történik. Meg kell nézni a jól működő hazai és nemzetközi struktúrákat, például azt, hogy az egészségipar hogyan tud kiépíteni jól működő kapcsolatot az orvosi egyetemekkel, mert ez lehet a követendő,példamutató irány a SZFE esetében is: ugyanis az a cél, hogy olyan művészek és szakemberek érkezzenek a filmiparba, akikkel jól tudunk dolgozni, és ők is megtalálják a számításukat.Annál is inkább, mert ebben az ágazatban most már komoly potenciál van, hiszen a kontinentális Európában Budapest lett a legnépszerűbb filmgyártó központ. Ez nagyrészt a külföldi bérmunkákra értendő, de nagyon szeretném – és ehhez az egyetem közreműködése is kell –, hogy a hazai tartalomgyártás is megerősödjön, emelkedjen a színvonal.

Ön 1989-ben végzett. Milyen volt akkor az oktatás? Érezték, hogy változtatni kell az elavult szerkezetén?

Meggyőződésem, hogy a fejlődés kulcsa a közös gondolkodás és a készség a változásra. Változnia kell a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek, ez elkerülhetetlen, hisz minden hosszú távon gondolkodó ember szerint most lépni kell. 1986-tól 1989-ig jártam Makk Károly osztályába, és már a 1988-as veszprémi diákparlamentbe is azért mentünk, hogy változtatni próbáljunk a dolgokon. Nem önmagunkért, hanem a szakma jövőjéért, hisz 1989-ben megszűnt az a fajta filmkészítési környezet, ami a szocializmusban volt. Addig minden évfolyam az állami filmstúdiókban helyezkedett el, de mi nem: mi lettünk az első munkanélküli osztály. Több kísérlet volt az oktatási rendszer megújítására. Szomorú, hogy az egyik legjobb tanárom, Gazdag Gyula a kilencvenes évek elején meg sem állt Los Angelesig, mert az általa is sürgetett, elodázhatatlan szakmai reformot nem lehetett véghezvinni. A tengerentúlon a UCLA professzora lett, a hollywoodi forgatókönyvírók nagy részét ő képezte ki. Szükségünk lenne az ő tudására, őt is jó lenne hazahívni.

Palkovics László miniszter szerint az a cél, hogy minél több neves külföldi előadót is bevonjanak a képzésekbe. A modellváltás lehetővé tenné a meghívásukat.

Annak idején, amikor egyetemre jártam, Szabó István kihasználta az Oscar-díjával szerzett presztízsét, és tanítani vagy óraadónak hívta a kor legkiválóbb magyar és külföldi szakembereit. Minket Nemeskürty István, Bacsó Péter, Illés György, Ragályi Elemér és persze sok külföldi rendező is tanított. A szakma színe-java. Viszont a mostani rendszer merev és nehezen teszi ezt lehetővé, nehéz óraadónak, vendégtanárnak meghívni a szakembereket, az új modellben várhatóan ez könnyebb lenne. A Zeneakadémia is hasonló nehézségekkel küzd. Ez azért is fontos kérdés, mert én úgy gondolom, hogy a művészeti képzésben létezik egyfajta „DNS-rendszer”, átörökíthető jellegzetes szemléletmód. Liszt Ferenc a legkiválóbb tanítványainak nemcsak a kottát tanította meg, hanem azt is, hogyan kell lenyomni a zongorabillentyűt. A filmművészetben is van egy sajátos, különleges magyar látásmód, ugyanakkor rengeteg karakteres alkotói hang és világ: ezt át lehet és át is kell adni az utánpótlásnak. Az egyetem feladata az lenne, hogy egy átgondolt stratégia részeként meghívják azokat, akikre szükség van ahhoz, hogy ez a széles horizont feltáruljon az új generációnak. Azért emeltem ki Gazdag Gyulát a forgatókönyvírás kapcsán, mert ezt a területet alapvetőnek tartom a filmezésben. Az ilyen emberek tudásából profitálnunk kell.

Leginkább a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hasonlítható a Színház- és Filmművészeti Egyetemhez. Fülöp József rektor nemrég azt nyilatkozta lapunknak, hogy az átalakításokkal sem az egyetem autonómiája, sem a művészeti szabadság nem csorbul, sőt biztosabban tervezhetnek hosszú távra, akár új képzéseket is indíthatnak. A SZFE-ből viszont politikai ügyet próbálnak csinálni, Hegedűs D. Géza, az egyik oktató fideszes térfoglalásról beszélt.

A nyitottság, a képesség a folyamatos fejlődésre a művészet területén is elengedhetetlen. Az egyetemnek változnia kell: hogy miképpen változik, az közös felelősségünk. Célszerű szakmai kérdésként kezelni az egyetem átalakításának tervét. A múlt értékeit megőrizve, az eredményekre építve, az új működési modellek hozta lehetőségekre nyitottan kell gondolkoznunk az átalakításról. Közös érdek, hogy ne boldogtalan emberek kerüljenek ki az egyetemi képzésből, hanem olyanok, akik könnyen megtalálják a helyüket, sikeresek lesznek.

Elképesztő hiányosságok vannak az oktatás terén, hisz a forgalmazást például csak a gyártásszervező szakon oktatják, nem hívják rá fel a figyelmet, pedig ma a forgalmazási forradalom korát éljük. Megmozdult körülöttünk a világ, alkalmazkodnunk kell a változásokhoz, minél jobban helyt kell állnunk az új versenyben. Szerintem sok olyan magyar film is van, amelyik sikeresebb lehetett volna, ha megtalálja a megfelelő forgalmazási csatornáját, hisz sokkal több emberhez jutott volna el.

Ön rendszeresen tárgyal a nemzetközi filmipar csúcsszereplőivel, akik Magyarországon akarnak forgatni, és bizonyos típusú foglalkozásokra, szakemberekre lenne szükségük, de a jelenlegi oktatási rendszer nem képez ilyeneket. Ha a piac logikája is ezt diktálja, akkor miért tiltakoznak egyesek az átalakítások ellen?

Amikor kineveztek, leültem a legjelentősebb bérmunkákat lebonyolító cégekkel, és ők megfogalmazták az igényeiket; ez egy folyamatos párbeszéd, közös gondolkodás. Az biztos, hogy sokkal jobban kell figyelnünk a szakember-utánpótlásra, a kreatív- és a szakemberképzésre is. A filmintézet hiányszakma-képzéseket támogat, külföldi szakembereket hív meg, hogy képezzék az utánpótlást egyes szakterületeken, ahol jelentős hiány van, mindemellett fontos, hogy az egyetemen is megértsék ennek szükségességét. A bérmunkaszektor igényein túl a kreatív területekbe is jobban bele kell vonni a fiatalokat. Ilyen sarkalatos pont a forgatókönyv-fejlesztés, amiben még mindig nem állunk jól.