Koltai Lajos a Magyar Filmakadémia tiszteletbeli tagja

Koltai Lajos Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, érdemes művész elfogadta a Magyar Filmakadémia tiszteletbeli tagság meghívását. 

Koltai Lajos 1946. április 2-án született Budapesten. Operatőri tevékenységét a Magyar Televíziónál kezdte, 1964 és 1965 között segédoperatőrként alkalmazták. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1965-ben nyert felvételt, a legendás tanítványa volt. A rendezésében készült   (1970) volt diplomamunkája. Ebben az évben kezdett a Mafilmnél dolgozni.

Dokumentum- és játékfilmekben egyaránt igényes, sajátos képi világot alakított ki, több tévéfilmben is dolgozott. 1973-ban című játékfilmjét fényképezte, majd a Budapesti Iskola egyik legismertebb dokumentarista játékfilmjének, a Jutalomutazásnak (1973) volt operatőre, melyet a Dárday István- páros rendezett. Újra Mészárossal dolgozott együtt az Arany Medve-díjas (1974) alkalmával. A ’70-es évek filmjei közül még kiemelkedik Teketória (1975), rendezésében, valamint az (1978), filmje. két ismert filmjét Koltai fényképezte, az ot (1978) illetve a Megáll az időt (1980).

Karrierje egyik csúcspontját jelenti az Oscar-díjas Mephisto (1980), mely első közös munkájuk volt rendezővel. Koprodukcióban készült következő filmjük, a Redl ezredes I-II. (1984), csakúgy, mint a (1987), melynek főbb szerepeit és alakították. Az (1991) már magyar gyártásban valósult meg. Nemzetközi siker lett (1999), a háromgenerációs családtörténet Ralph Fiennes-szal a főszerepben, a filmet három kategóriában Golden Globe-ra is jelölték, Koltai pedig Európai Filmdíjat kapott munkájáért. Egy évvel korábban pedig Hollywoodban forgatta Giuseppe Tornatore rendezővel  Az óceánjáró zongorista legendája (1998) című filmet, Tim Roth-tal a főszerepben. 2000-ben szintén Tornatore rendezésében készült a Malèna című dráma, Monica Bellucci főszereplésével és Ennio Morricone filmzenéjével.

Szabóval két további közös filmjük a koprodukciós  (2003) Annette Beninggel és Jeremy Ironsszal, valamint a (2005) című Móricz-adaptáció. Koltai rendezőként a gal (2004) mutatkozott be, mely Kertész Imre Nobel-díjas regényét elevenítette meg a filmvásznon, a film kritikai visszhangja megosztott volt, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon esélyes volt Arany Medvére.

Koltai első rendezői munkája, az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című regényének filmváltozata.