Fesztiválok »

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

Fesztiváltörténet

Ha a KAFF a magyar animációs film ünnepe, 2025-ben az ünnepi fórumot is ünneplés illeti meg: képzeletbeli születésnapi tortáján immár negyven szál gyertya ragyog. Magyarország első animációs filmfesztiváljának – egyben legnagyobb múltra visszatekintő filmfesztiváljaink egyikének – kezdetei a Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének megalapításáig vezetnek vissza. A fesztivál megrendezésének szándéka 1971-ben fogant meg, ám az első – akkor még filmszemleként jegyzett – rendezvényre csak később, 1985-ben került sor. Valóra váltását különösen Mikulás Ferenc szorgalmazta, jól sejtve, hogy mind a szakma, mind a megyeszékhely számára értékes kezdeményezés van születőben.

Az 1993 óta Kecskeméti Animációs Filmfesztiválnak nevezett – azóta az emblematikus KAFF betűszóval jelölt – rendezvény a kulturális hagyományteremtés helyi és országos sikertörténete. Turisztikai szempontból éppúgy elvitathatatlanok az érdemei, mint ahogy az animációs szakma számára is meghatározó eseménnyé nőtte ki magát: feltérképezi és értékeli a magyar animációs filmművészet aktuális fejleményeit és eredményeit, s ápolja és építi a nemzetközi kapcsolatokat. A rendezvény kezdettől fogva nagy hangsúlyt helyez a magyar animáció múltjának megismertetésére is, köszönhetően retrospektív vetítéseknek, megemlékezéseknek, előadásoknak. A KAFF arculatának legalább ilyen markáns része a nemzetközi jelleg is. A Fesztivál az animációsfilm-készítés színe-javát invitálja a nagyvilágból a hírös városba: 1993-tól vesz részt külföldi megbízott az öttagú zsűri, 1999-től a háromtagú előzsűri munkájában. Az animáció számos mesterét köszönthettünk már Kecskeméten, Jurij Norsteintől Priit Pärnig, Piotr Dumałától Paul Driessenig, Jimmy T. Murakamitól Ishu Patelig – hogy csak néhány kiválóságra utaljunk.

Míg kezdetben háromévente nyitotta meg kapuit, 2005-től a KAFF kétévente várja látogatóit, s a programpaletta is egyre szélesebbé vált: a magyar animációk bemutatása kiegészült az európai animációk párhuzamos versenyszekcióival, amelyek válogatást nyújtanak az egész estés filmekből (1996-tól), a TV-speciálokból (2002-től) és a sorozatokból (2017-től). A nemzetközi panorámaprogramoknak köszönhetően a Fesztivál feltérképezte már az animáció világát és a világ animációját kontinensről kontinensre haladva: Ázsia, Dél-Amerika, Ausztrália, Afrika animációira csodálkozhattak rá a látogatók.

Bőséges programkínálatával – amely magába foglal egyebek mellett koncerteket, könyvbemutatókat, fényfestéseket is – a KAFF korántsem csak a szűkebb animációs szakma számára bír jelentékeny vonzerővel. A világ legkiválóbb animációs fesztiváljai között számon tartott KAFF vetítései, eseményei díjtalanul látogathatók, az animációkat pedig Kecskeméten kívül a környékbeli kistelepüléseken is levetítik. A fesztivál szervezőinek munkáját az a mottó vezérli, amely a 2011-es 10. KAFF apropóján fogalmazódott meg, Kodály Zoltán szellemében: „Legyen az animáció mindenkié!”.

Fesztiváligazgató

Mikulás Ferenc 1940. augusztus 17-én született. 1971. február 15-től 2024. június 1-jéig volt a Kecskeméti Rajzfilmstúdió vezetője, több film és filmsorozat producere (például a 100 epizódból álló Magyar népmesék sorozat, a Mondák a magyar történelemből, Vízipók-csodapók, Mesék Mátyás királyról, Leo és Fred, Az Árpádok emlékezete, Cigánymesék, Toldi stb.). Több egész estés külföldi filmben co-producer.

Az általa vezetett stúdióban készült filmek és rendezőik több mint 70 jelentős nemzetközi fesztiválon kaptak díjat. A kecskeméti alkotásokat a világ számtalan országában megvásárolták, Japántól Kanadáig, Ausztráliától Finnországig. 1993-tól a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója. 1997-től 2000-ig az ASIFA (Nemzetközi Animációs Filmművész Szövetség) igazgatótanácsának tagja.

Több nemzetközi fesztivál zsűrijének munkájában vett részt, pl.: Chiavariban (Olaszország), Szöulban (Dél-Korea), Ankarában (Törökország), Pekingben (Kína), Łódźban (Lengyelország), Marosvásárhelyen (Románia), Stuttgartban (Németország) Jaipurban (India), Lisszabonban (Portugália), Hirosimában (Japán), Pozsonyban (Szlovákia), Banffban (Kanada), International EMMY Awards (USA), Espinhoban (Portugália), Teheránban (Irán), és Córdobában (Argentína) és Zágrábban (Horvátország). 1996-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki. 2004-ben az Olasz Filmművész Szövetség díját kapta a magyar és nemzetközi animációs kultúra érdekében végzett több mint 3 évtizedes tevékenységéért.

2008-ban Balázs Béla-díjat kapott. Ugyanebben az évben elnyerte a Bács-Kiskun Megyei Prima Díjat. 2011 novemberében vehette át a köztársasági elnök által alapított Magyar Köztársaság Érdemérme kitüntetést kiemelkedő alkotói tevékenységéért. 2011 decemberében vehette át Mikulás Ferenc és a Kecskeméti Rajzfilmstúdió a Magyar Tudományos Akadémián a Magyar Örökség-díjat. 2015-ben Kecskemét díszpolgárává választották. 2016-ban Raoul Wallenberg-díjat vett át a budapesti Holokauszt Emlékközpontban a Cigánymesék című animációs filmsorozat elindításáért. Szintén 2016-ban Prima Primissima Díjjal ismerték el munkáját népművészet és közművelődés kategóriában.

2020-ban a szolnoki Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon életműdíjban részesült, mint a kecskeméti rajzfilmstúdió megteremtője, ügyvezető igazgatója, „az utolsó bástya védelmezője”.

Jelenleg a Kecskemétfilm Kft. producere, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója és a Magyar Producerek Szövetsége elnökségének tagja.