Főoldal » Tagok » Tagok » Géczy Dávid

Géczy Dávid

Szekció: rendező - televízió

Életrajz


1981. június 6.

 

Az egyetem elvégzése után televíziós műsort és reklámfilmeket is rendezett. 2007-ben elkészült első kisjátékfilmje, a Hangár. Ettől az évtől 2009-ig a Magyar Televíziónál sorozatok és műsorok rendezője. Ekkor készült el második kisjátékfilmje, Stricik címmel. 2010-ben a Hamlet-illúziók című színdarab – ami a színház és mozgókép egyedi szintézisével jött létre a MASZK és az Anyaszínház koprodukciójaként – filmes társrendezője volt. 2012-ben Vér és tűsarok című kisfilmje kijutott a Cannes-i Filmfesztivál 'Short Film Corner' programjába.

Géczy Dávid 2013 óta dolgozik együtt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kommunikációs csapatával. Az első közös munkák a Liszt Ferenc téri zenepalota megnyitó gálájára készült mozgókép-etűdök voltak. 2015 januárjában elkészítették az intézmény első Lisztérium "Ahol él a zene" című imázsfilmjét is, melynek különlegessége az volt, hogy a forgatásnak a közönség is aktív részese lehetett. A klip tavasszal a BBC és a Mezzo TV közönségéhez is eljutott, majd több nemzetközi díjat is elhozott rangos versenyeken.

Game Over Club című első nagyjátékfilmjét 2018 nyarán forgatja, és 2019 januárjában kerül a mozikba. A fekete komédia egy olyan estéről szól, ahol hat öngyilkosjelölt találkozik. A sikkasztó futballedzőt Kamarás Iván, a randifüggő kozmetikust Földes Eszter, a Darwin-díj mániás bányászt Szabó Győző alakítja, de főbb szerepekben játszik még Nagypál Gábor, Thuróczy Szabolcs, Reviczky Gábor és Végh Péter is.

A Magyar Film és Média Intézet reklámfilm készítői képzésének vezető előadója, 2015-től pedig a reklámfilm és videóklip készítői képzés vezetője. Emellett filmes közönségtalálkozók moderátora.

Filmek


Hangár

2007. szeptember 22.

Stricik

2010. január 12.

Szép magyar szó-kép-tár 2 rész (Sorozat)

2010

Gyerekesélyek Szécsényben

2011

Vér és tűsarok

2012

Életművész (Sorozat)

2013

Ég, föld, férfi, nő (Sorozat)

2014

Győztes

2014

A csepeli kettős gyilkosság

2015

Lisztérium: Ahol él a zene

2015

A zene határtalanul

2016. december 6.

A két gróf Andrássy Gyula - 4 rész (Sorozat)

2017

Csodálatos elmék - A kódfejtők titokzatos világa               

2018

Született muzsikusok

2018

Vadásztársak2018

Díjak


  • 2018 Született muzsikusok - Los Angeles Film Awards szeptember, legjobb TV-sorozat
  • 2018 Született muzsikusok - IndieFest Film Award(wd), Amerikai Egyesült Államok, Awards of Merit
  • 2018 Vadásztársak - 2. Hét Domb Filmfesztivál, Komló, operatőri díj
  • 2018 Vadásztársak - IV. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál, Gödöllő, a Szent István Egyetem különdíja
  • 2017 A zene határtalanul, a Bartók Világverseny és Fesztivál imázs szpot - Cannes Corporate Media & TV Awards Ezüst Delfin-díj
  • 2017 A zene határtalanul, a Bartók Világverseny és Fesztivál imázs szpot - 62. Red Dot dizájnverseny „piros pont” díj
  • 2017 A zene határtalanul, a Bartók Világverseny és Fesztivál imázs szpot - 53. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál(wd): Ezüst Hugo-díj
  • 2015 A csepeli kettős gyilkosság - 4. Rádiós és Kamera Korrektúra díj portré-dokumentum kategória: harmadik helyezés
  • 2015 a Zeneakadémia imázsklipje - 60. Red Dot dizájnverseny „piros pont” díj
  • 2015 A győztes - a Dán Filmintézet az Odensei Nemzetközi Filmfesztivál "11 legjobb rövidfilmje" (Best OFF15) közé válogatása[12]
  • 2015 a Zeneakadémia imázsklipje - 51. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál: Ezüst Hugo-díj
  • 2008 Hangár - 15. Országos Diákfilmfesztivál: különdíj
  • 2008 Hangár - Tallinn VI. Nemzetközi non professzionális Filmfesztivál: speciális díj
  • 2007 Hangár - Pécs Szemlétek Vízióaudiális Filmszemle és Művészeti Találkozó: közönségdíj
  • 2005 „Szekszárdi Örökség” - Szekszárd II. DIGI 24 rövidfilm fesztivál: 2. helyezett
  • 2003 „Falu Skizo” - Faludi Ferenc Akadémia: legjobb rövidfilm
  • 2002 „Részegségek és tobzódások” - Faludi Ferenc Akadémia: legjobb rövidfilm