Főoldal » Tagok » Tagok » Novák Emil

Novák Emil

Szekció: operatőr

Életrajz


1972-től a Mafilmnél dolgozott, mint fotós és segédoperatőr. 1978-ban vették fel a Színház és Filmművészeti Főiskola operatőri szakára, Illés György és Vagyóczky Tibor osztályába. A főiskolán tévé-rendezést Dömölky Jánostól és Horváth Ádámtól, filmrendezést Szabó Istvántól és Fábri Zoltántól tanult. A főiskola elvégzése után újra a MAFILMnél dolgozott 1987-ig, amikor Ausztráliába „emigrált”. 1991-ben ausztrál állampolgárságot kapott.
A magyar kulturális életben 1970 óta vesz részt – Jancsó Miklós és Gyurkó László 25. Színházának produkcióinál fotósként működött közre, és részt vett több produkcióban is pl: Cseh Tamás“Dal nélkül”; Novák János “Ló kérdez” Ady est. Ragályi Elemér mellett volt segédoperatőr, később több filmjében II. kameránál operatőr. Dolgozott Jankur Péterrel, Tóth Jánossal és Illés Györggyel. A főiskola évei alatt két szentendrei Művészeti Főiskolák Fesztiváljának volt a főszervezője. A nyolcvanas évektől kezdve fotó-kiállításai voltak többek között a szentendrei Vajda Lajos galériában és a szentendrei Templom téren is. Önálló kiállításainak sora Ausztráliában is folytatódott, ahol a legpatinásabb sydney-i magángalériában, a Holdsworth Gallery-ben állított ki 1994-ben és 1996-ban. 1992-ben megalapította Sydneyben a Museum of Hungarians képzőművészeti társaságot, ennek keretében megszervezte az első Magyar Filmhetet a sydney-i Valhalla moziban, a Magyar Filmunió segítségével. Ezen a filmhéten többek között Jancsó Miklós, Szabó István, Jeles András, Gárdos Péter, Huszárik Zoltán filmjeit vetítették. A társaság tagjai Sydneyben élő magyar származású képzőművészek voltak: többek között Iványi Norbert, Balla Juli és Miszlay Sándor. 1993-ban az Őszi Fesztivál keretében kortárs ausztrál őslakos képzőművészek alkotásaiból szervezett kiállítást a Vigadó Galériában, és a kiállítás idejére mind a hat kiállító művészt sikerült vendégül látni Budapesten. 2017-ben az IMAGO csoportos fotókiállításán vesz részt Gdanskban.
2004-ben alapította meg a Magyar Operatőrök Társaság Aranyszem fesztiválját.
2018-ban Romwalter Béla Richyvel megalapítja a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr díjat, amely az Aranyszem Operatőr verseny folytatásaként rendeznek meg minden évben.
2015-2019 a Magyar Filmhét szervezője, az első és második Magyar Filmdíj producer- rendezője.
2015-től a Magyar Filmakadémia alapító tagja és 2018-ig első elnöke. 2018-tól ügyvezető elnöke. A Magyar Operatőrök Társaságának elnökségi tagja. 2006-ban alapitja meg a Magyar Operatőrök iskoláját a HSC Stábiskolát, a hazai filmes szakember képzés központját. A Magyar Fotóművészek szövetségének tagja. Az IMAGO (The European Federation of Cinematographers) tagja.

Filmek


  • 2018 - Laci és Vili - Történetek a Magyar Operatőr iskoláról 
  • 2017 - Cinematographer 
  • 2015 - Argo 2 
  • 2011 - Ideje az öregségnek 
  • 2009 - Utolsó jelentés Annáról
  • 2006 - A fogság nyomában 
  • 2005 - El Camino - Az út 
  • 2002 - Sobri, ponyvafilm
  • 2001 - Sacra Corona
  • 2000 - Werckmeister harmóniák
  • 1998 - Barátok közt 
  • 1996 - Spirits of the Carnival 
  • 1995 - Love Until
  • 1993 - Zenés TV színház 
  • 1988 - Szerelem második vérig 
  • 1987 - Zuhanás közben
  • 1986 - Linda 
  • 1985 - Tavaszi kivégzés
  • 1985 - Villanyvonat 
  • 1984 - Hazatérés 
  • 1984 - Veszett kutyák 
  • 1984 - Mária-nap
  • 1984 - Felhőjáték
  • 1983 - Harisnyanadrág

Díjak


  • 1981 - First European Film school  - Üvegfény
  • 1982 - München - Játékfilm kategória - Nagydíj: Bűvös pillanatokŰ
  • 1982 - Toulouse-i filmfesztivál - Bűvös pillanatok
  • 1984 - Magyar Filmszemle operatőridíj
  • 1984 - Balázs Béla -díj
  • 1991 - Journey of a Lifetime Merit Award ACS in Experimantal category
  • 1991 - So much for loving Golden Tripod from ACS in music clip category