Júniusban debütál a Bölcskei Filmnapok

Idén első alkalommal kerül megrendezésre a Tolna vármegyében található Bölcske községben – ami Budapesttől 50 percnyi távolságban, a Dunától 6 kilométerre, a Déli Dunakanyar központjában található – a Bölcskei Filmnapok.

Az ötlet onnan fakad, hogy ez a hely ritka adottságokkal rendelkezik, melyeket értékelni és ápolni kell. Egyik büszkesége az a fennmaradt mozi, amiből csak nagyon kevés van már az országban. A korral büszkén dacoló Rákóczi Filmszínház ebben a 2700 főt számláló településen bátran versenyezhet a főváros és a nagyobb városok hasonló intézményeivel.

A másik nevezetesség pedig a történelmi múltra visszatekintő Szent András Kastély, mely szerencsére kiállta a zűrzavaros időket, és ma régi pompájában várja vendégeit. Ez a két hely képezi majd a Bölcskei Filmnapok főbb helyszíneit. Persze a község egyéb látványosságaival együtt.

Legyen ez a film bölcskei ünnepe! A tervezett három napban a szervezők szeretnék közelebb hozni a helyiek, környékbeliek és az idelátogatók számára a filmek sokszor titokzatosnak tűnő világát. Hazai és külföldi alkotásokkal, alkotókkal, közönségtalálkozókkal, kísérő rendezvényekkel, zenével, kiállítással.

További részletek ide kattintva.

Forrás: Papageno

Következő Filmfesztiválok
Kövess minket itt is!