1914. november 2-án született Egerben Illés György, a kétszeres Kossuth-díjas operatőr, filmpedagógus, a Magyar Mozgókép Mestere. A magyar filmtörténet egyik legnagyobb hatású alkotója több mint száz film képi világát formálta meg, és operatőrnemzedékek sorát indította el a pályán.
A mozi iránti szenvedélye már gyermekkorában, a némafilmek idején kezdődött. Barátaival gyakran belógott az egri moziba, kedvenc filmjeit pedig többször is megnézte. Később Budapestre költözött családjával, majd Eiben István operatőr ajánlására 1935-ben világosítóként kezdett dolgozni a Magyar Filmirodánál.
Életét a második világháború tragikusan megszakította: 1944-ben munkaszolgálatra hurcolták, majd a mauthauseni koncentrációs táborba került, ahonnan 1945 májusában szabadult. A háború után visszatért a filmezéshez, 1946-tól operatőrként dolgozott, 1949-ben pedig elkészítette első önálló játékfilmes operatőri munkáját, a Szabóné című filmet.

Fábri Zoltánnal az Utószezon című film forgatásán. (Fortepan / Hunyady József)
Pályafutása során olyan kiváló rendezőkkel alkotott együtt, mint Fábri Zoltán, Máriássy Félix, Makk Károly és Ranódy László. Nevéhez olyan felejthetetlen filmek fűződnek, mint a Budapesti tavasz, a Ház a sziklák alatt, A Pál utcai fiúk, az Isten hozta, őrnagy úr!, a Húsz óra vagy Az ötödik pecsét.
Illés György a realista filmfényképezés megújítója volt. Képi világának középpontjában mindig az ember állt. Különös jelentőséget tulajdonított az arcoknak, a tekinteteknek, a természetes fényeknek és a hiteles emberábrázolásnak. Munkássága alapvetően meghatározta a hatvanas évek magyar filmművészetének arculatát.
Alkotói tevékenysége mellett a magyar operatőrképzés megteremtőjeként is történelmet írt. 1949-ben ő indította el az operatőri képzést a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol ötven éven át tanított. Kezdetben még tankönyvek sem álltak rendelkezésére, ezért éjszakánként maga írta a következő napi órák jegyzeteit. Tanítványai között olyan világhírű alkotókat találunk, mint Zsigmond Vilmos, Kovács László és Koltai Lajos. A szakmában mindenki szeretettel csak „Papinak” szólította.

A Pendragon legenda című film forgatásán Halász Judittal és Révész Györggyel. (Fortepan/Révész György/Domonkos Sándor)
Kétszer, 1950-ben és 1973-ban tüntették ki Kossuth-díjjal, 1994-ben megkapta a Magyar Filmszemle életműdíját, 2001-ben Budapest díszpolgára lett, 2004-ben pedig elnyerte a Magyar Mozgókép Mestere címet. Nevéhez fűződik a Magyar Operatőrök Társaságának 1990-es megalapítása is.
Illés György 2006. június 12-én, 91 éves korában hunyt el Budapesten. Emlékét filmjei, tanítványai és a róla elnevezett operatőri díj is őrzik. 2004-ben tanítványa, Novák Emil operatőr megalapította az év operatőrének szóló Illés György-díjat, amit az Aranyszem Operatőr Fesztivál keretén belül, 2018 óta pedig a Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyen adnak át.
Forrás: NFI, nyitókép: Fortepan / Kende János
