89 éves korában meghalt Henrik Irén Balázs Béla-díjas animációs operatőr, a magyar rajzfilm meghatározó alkotója, Dargay Attila egykori alkotótársa és özvegye. Henrik Irént a Filmakadémia saját halottjaként tekinti, hiszen az egyesület életében is szerepet vállalt: az animációs szekció alapító küldötteként képviselte a műfajt, emellett a Magyar Filmakadémia Etikai Bizottságának póttagjaként is tevékenykedett.
Henrik Irén 1937. június 11-én született Budapesten. Pályáját 1956-ban kezdte a Pannónia Filmstúdióban, ahol kezdetben a rajzolt képek kifestésével foglalkozott. Később gyártásvezetőként, segédoperatőrként, majd 1963-tól operatőrként dolgozott – írja a telex.hu.
Több évtizedes pályafutása során a magyar animáció meghatározó alkotóival, köztük Ternovszky Bélával, Nepp Józseffel, Reisenbüchler Sándorral és Dargay Attilával dolgozott együtt. Közreműködött számos reklámfilm, rajzfilmsorozat és egész estés animációs film elkészítésében, emellett fényképezte a Gusztáv- és a Peti-sorozat epizódjait is.

Operatőrként olyan klasszikus magyar animációs filmek fűződnek a nevéhez, mint a Lúdas Matyi (1977), a Vuk (1981), a Hófehér (1984), a Szaffi (1985), Az erdő kapitánya (1988), valamint a Vízipók-csodapók című sorozat. Korábbi munkái között szerepel többek között A telhetetlen méhecske, A ceruza és a radír, A piros pöttyös labda, Variációk egy sárkányra, Össztánc, Modern edzésmódszerek és Megalkuvó macskák is.
A szakmától visszavonulása után is aktív maradt: tanácsadóként működött közre a Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült, 2025-ben bemutatott Csongor és Tünde egész estés animációs film elkészítésében.
Munkásságát 2021-ben Balázs Béla-díjjal ismerték el. Nevéhez a magyar animáció aranykorának számos meghatározó alkotása kötődik, amelyek generációk filmes élményeit határozták meg.
Forrás: telex.hu
