dr. Kollarik Tamás

dr. Kollarik Tamás

Referenciák

Referenciák a teljesség igénye nélkül:
„Világos falak”, 3 részes dokumentumfilm Losonczi Áronról, az „üvegbeton” feltalálójáról, Duna TV-ben bemutatva, producer (forgatókönyvíró)
„Elsodort falvak”, 5 részes dokumentumfilm, Duna TV-ben, Filmszemlén bemutatva, producer
„Ocskay László százados, az elfelejtett hős”, dokumentumfilm, Filmszemlén, a Duna TV-ben, az Európai Parlamentben és több helyen külföldön bemutatva, hazai moziban bemutatva, Uránia Nemzeti Filmszínházban forgalmazva, vetítve, producer (forgatókönyvíró)
„Élő történelem”, dokumentumfilm, Filmszemlén és a Duna TV-ben bemutatva, hazai moziban bemutatva, Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítve, producer (forgatókönyvíró)

Életrajz

1998-ban diplomázott az ELTE BTK történelem-, illetve az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervező szakán, 2004-ben jogi diplomát szerzett.

1998-tól a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott főtanácsadóként, majd 2002-től nyolc éven át képviselő volt Budapest-Zugló Önkormányzatánál. Több éven át a Budapest Film Zrt. felügyelőbizottság tagja.

Könyvkiadóként, producerként, gyártásvezetőként, ötletgazdaként, forgatókönyvíróként, szerkesztőként és szakértőként számos könyv, DVD, dokumentum- és reklámfilm megalkotásában vett részt.

2010-ben a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjévé választották, 2010 és 2012 között a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA), majd 2012 és 2015 között a „Bűvösvölgy” Médiaértés-központ vezetője. 2010-ben az NMHH Médiatanácsának tagjává választották, 2011 óta pedig a Médiatanács által üzemeltetett Magyar Média Mecenatúra program koordinátora is egyben.

A Károli Gáspár Református Egyetemen, a Színház és Filmművészeti Egyetemen és a Budapesti Metropolitan Egyetemen megbízott oktató, területe a filmigazgatás, filmjog.

A MOME konzisztóriumi tagja. 2017-ben az ART Bizottság tagjává választották. A magyar Filmakadémia tagja.

Filmek

  • 2008 – Élő történelem – Domonkos Miksa 
  • 2007 – Ocskay László százados, az elfelejtett hős 
  • 2006 – Világos falak