Herner Dániel

Referenciák

Producer (4 credits)
2012 Mag (Short) (producer)
2010 Napozz Holddal – A Kispálfilm (Documentary) (co-producer)
2008 Hagy (Short) (producer)
2007 Átalakulások (Short) (producer)

Editorial department (2 credits)
2014 Incella kenyérért megy (Short) (post-production coordinator)
2009 Intim fejlövés (post-production supervisor)

Thanks (1 credit)
2014 Hátsó lépcső (Short) (thanks)

Életrajz

Diplomát Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán szerzett.

2000. március 27-én kezdte munkáját a kulturális informatika területén, a Színház.hu portál megalapításával. A Színház.hu lapcsalád azóta több mint ötszáz honlapból áll, a portál pedig a magyar színházi élet online központja lett. 2003-tól elnöke a Hálózat a Színházért Alapítványnak.

Filmes tevékenységét a Filmworks Kft. ügyvezetőjeként végzi. Elsősorban produceri, de esetenként operatőri, gyártásvezetői és színészi feladatokat is ellát.

2016-ban producerként vesz részt Hajdu Szabolcs: Ernelláék Farkaséknál című filmjének létrehozásában, amely megnyeri a Karlovy Vary Filmfesztivál fődíját.

2013-tól a Libri Média, majd a PORT.hu fejlesztési igazgatója, 2014 -től 2016 novemberéig a CEMP Média csoportban dolgozik.

2016-tól az Alphaville Productions Kft. ügyvezető igazgatója.

Filmek

  • 2019 – Szeretlek, mint állat!
  • 2016 – Ernelláék Farkaséknál
  • 2012 – Mag
  • 2011 – Fény-kép-ész: portréfilm Szipál Mártonról 
  • 2010 – Napozz Holddal – A Kispálfilm 
  • 2008 – Hagy 
  • 2007 – Átalakuklások
  • 2006 – Mögött