Kinyó Ferenczy Tamás

Kinyó Ferenczy Tamás

Referenciák

Üdv.: Koncz Csaba (1997) – Kísérleti dokumentumfilm (1998) (rend.- op.)
A zalai kerámiaszobrász (1998) – (rend.-op.) 1999
(MTV 1998)
Az út – Szolnoktól-Ungvárig – 1956 (1999) – (rendező) dokumentumfilm

szerepelt a 2000-es Filmszemlén (Dunatáj)
A Belvárosi Plébániatemplom 100 éve (1999) – kisfilm Duna TV. (rendező) Bemutatta a DTV
1999
Rácsos egyetem (2000) – dokumentumfilm.

Gr. Széchenyi Zsigmond – Pályarajz egy vadász-íróról (2000-2002) dokumentumfilm (rendező, operatőr)

Életrajz

1996 óta rendez – elsősorban az ’50-es éveket feldolgozó, és ’56-os tematikájú   -, történelmi dokumentumfilmeket, szociográfiákat, kulturális filmeket. E munkák többségéhez alkotótársa, Ferenczy Erika által 1989 óta készített Oral History-interjúk szolgáltatták az alapot. Alkotásai olyan társadalmi témákat, mozzanatokat feszegetnek, mint az árulás, önfeladás, az önbecsülés elvesztése, és általában a történelmi események között őrlődő kisember lélektani drámája. 

Art Opus stúdióját ebben a szellemiségben működteti közel húsz éve. Célja történelmi, illetve korunk társadalmi jelenségeit, folyamatait elemző igényes dokumentum- és játékfilmek gyártása. A filmekhez általában állami pályázatokon nyer támogatást. (MTFA, ORTT, NKA, OFA, MTVA stb.)  

Történelmi filmjeinek polikronikus szemléletmódja, sajátos optikája, a forradalom és korunk közötti kontinuitás keresése, a vidékiség, és személyesség miatt hamar ellenszélben találta magát. Az MMKA-nál soha, egyetlen pályázata nem nyert, és 2012 után az MTVA-hoz is sikertelenül pályázott. 

Minden filmjét vetítették a köztévék, a Hír TV, Echo TV és egyéb csatornák. Több versenyen szerepelt, és nyert alkotásaival, olyanokkal is, melyek a fenti okok miatt nem szerepelhettek a korábbi Filmszemle versenyfilmjei között. A filmek többségének ennek ellenére jelentős sajtóvisszhangja volt.  

Meggyőződése, hogy a világszínvonalú, jelentős szellemi teljesítményt nyújtó magyar dokumentumfilm-stílusra ismét egyre komolyabb igény van a mostani felszínes, külsőségekre építő filmes divatirányzatok  világában is. Ennek jegyében hozta létre a DOKU filmklubot, mely 2019 óta működik Budapesten.

Filmek

Üdv. : Koncz Csaba (1997) 

Németh János – A zalai kerámiaszobrász (1998)

“Kutyák által megmart, nagy idők tanúi…” (1998)

Az út Szolnoktól Ungvárig – 1956 (1999)

 

Elektronikus zene (2000)  

A Belvárosi Plébániatemplom 100 éve (2000)

 

Rácsos egyetem (2000)

 

Udvardi Erzsébet (2001)

Gr. Széchenyi Zsigmond – Pályarajz egy vadász-íróról (2002)

Kegyelem – filmballada (2002)

Mi vagyunk a magyarok (2003)

“C”- legények – Katonák, fegyver nélkül (2004)

 

“…Amikor az óra 11-et mutat, induljatok…!” (2005)          

 

A káli juhász (2005)

 

A füredi fordítóház (2005)

Öt etűd – Csodagyerek-osztály a Zeneakadémián (2005)

Forradalmi etűd(ök) a Balaton környékéről (2006)

A szürke fegyház keskeny kőszeme – Börtönművészet 1945-56 (2006)

Ösvény a Viharsarokban – 4rész (Sorozat) (2008)

 

Fegyver Péter (2008)

 

“Gyilkosság, lövés által” – Forradalom Zalában (2009)

Göcsej éléskamrája (2011)

Rabálom – Márianosztra-1952 (2011)

Decrescendo – filmballada (2012)

Triptichon – Három filmballada (2013)

Ösvény a Viharsarokban (2013)

Van berekfa, nincsen rét (2014)

 

Égjen inkább az olajmező… – Forradalom Zalában 2. (2014)

 

Látlelet egy kórházról – Tétényi-1956   (2017)

 

Három fénykép – Töredékek egy emigráns életéből (2017)

A magyar arisztokrácia túlélési stratégiái (2018)

A kalapácsének karnagya – Vajda László portréja (2019)

 

Díjak

Los Angeles – Magyar Filmfesztivál – Triptichon- Három filmballada – versenyfilm (2012)

Doc.ro – Rabálom – Márianosztra – 1952; Gyilkosság, lövés által – versenyfilm (2009, 2010)

Lakitelek – Filmszemle – Fegyver Péter – Különdíj; Dél-Alföldi 56-os Vitézi Rend díja (2008)

Lakitelek  – Filmszemle – A szürke fegyház keskeny kőszeme – Magyar Nemzet különdíja;     Móra Ferenc Gimnázium Különdíja (2007)

Magyar Vidék Országos 56-os Szövetség Kitüntetése (2006)

Lakitelek – Filmszemle – Fődíj – “… Amikor az óra 11-et mutat, induljatok…!” (2006)

Lakitelek  – Filmszemle – Fődíj; legjobb narráció – Kegyelem (2006)

Duna Díj (2006)

13 nap remény – ’56-os Filmszemle (Puskin Mozi, 2006) – Különdíj – Kegyelem (2006)