Novák János

Novák János

Referenciák

b

Életrajz

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1973-ban gordonkatanári diplomát szerzett. 1972–től sok zenei műsorban szerepelt televíziókban és színházakban. 1972-től a 25. Színházban, a Thália Színházban, a Madách Színházban több darab zeneszerzője volt. 1975-1976 között a müncheni Zeneművészeti Főiskolán tanult. 1977-1992 között a Radnóti Miklós Színház zenei vezetője volt. 1992-től Kolibri Színház igazgató-rendezője. 1998 óta a Nemzetközi Színházi Intézet elnök-helyettese. 2000 óta a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Szövetségének Magyar Központjának elnöke. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen drámapedagógiából diplomázott 2003-ban Gabnai Katalin osztályában. 2006 óta a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja.

Színdarabokhoz, filmekhez, televíziós műsorokhoz szerzett zenét. Jó néhány gyerekszínházi produkció rendezése fűződik a nevéhez. Egyik legnagyobb sikerét a Nemes Nagy Ágnes: Bors néni című darabjának megrendezésével aratta, amelynek Dajka Margit volt a felejthetetlen címszereplője. Szerző- és zenésztársa volt Cseh Tamásnak is.

Filmek

  • 2018 – Laci és Vili – Történetek a Magyar Operatőr iskoláról 
  • 2015 – Anyám és más futóbolondok a családból 
  • 2011 – Ideje az öregségnek 
  • 2006 – A fogság nyomában 
  • 2003 – Elektra, avagy bevezetés a kapitalizmus politikai gazdaságtanába
  • 2002 – Sobri, ponyvafilm 
  • 1997 – Franciska vasárnapjai 
  • 1995 – Éretlenek (Sorozat)
  • 1995 – A Brooklyni testvér 
  • 1995 – Valami más (TV Movie) 
  • 1992 – A skorpió megeszi az ikreket reggelire 
  • 1990 – Cikász és a halló pálmák (TV Movie) 
  • 1989 – A sápadt démon (TV Movie) 
  • 1989 – Engesztelő (Documentary) 
  • 1989 – A hecc 
  • 1989 – A nagy varázslat (TV Movie) 
  • 1988 – Lumpáciusz Vagabundusz (TV Movie) 
  • 1988 – A Dunánál (Documentary) 
  • 1987 – Az ibafai kovboj (Documentary) 
  • 1986 – A kertész kutyája (TV Movie) 
  • 1986 – Farkascsapda (TV Movie) 
  • 1984 – Nyugodjak békében (Documentary) 
  • 1984 – Uramisten 
  • 1983 – Akár tetszik, akár nem… (TV Movie) 
  • 1983 – Erdő (TV Movie) 
  • 1983 – Reumavalcer (TV Movie) 
  • 1983 – A közös kutya (TV Movie) 
  • 1983 – Csillagűzött szerető (TV Movie) 
  • 1981 – Bors néni (TV Movie) 
  • 1980 – Pénzt Marijának (TV Movie) 
  • 1979 – Ketrec 

Díjak

  • Budapestért díj (1995)
  • Terézvárosért Érdemrend (1996)
  • Jászai Mari-díj (2000)
  • Hevesi Sándor-díj (2004)
  • ASSITEJ-díj (2005)
  • Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2005)
  • Terézváros díszpolgára (2015)