
Rófusz Ferenc
Referenciák
“A Légy” animációs egyedi film 1980. Oscar díj 1981.
“Ticket” animációs egyedi film 2011. Valladolid – fődíj 2011.
Életrajz
Budapesten született 1946-ban. Bár eredetileg Rófusz Ferenc néven anyakönyvezték, mindig is a Rofusz nevet használta. Már általános iskolás korában érdeklődött a filmkészítés iránt, ezért a Dési Huber Istvánról elnevezett rajzkörbe és a Ferenczy szakkörbe járt. Később a Mafilmnél kezdett el dolgozni, mint díszletfestő és trükkfilmrajzoló. 1968-ban felvételizett a Pannónia Filmstúdióba. Ő is – akárcsak Jankovics Marcell – fázisrajzolóként, majd kulcsrajzolóként, később animátorként dolgozott. Közreműködött az 1973-ban bemutatott János vitézelkészítésében. Majd Jankovics Marcell mellett, társrendezőként a Gusztáv sorozatot készítette.
Első önálló animációs filmjét, melynek címe a Kő volt, Nepp József ötlete alapján készítette 1974-ben. Következő alkotása, a háromperces A légy az 1981-es gálán Oscar-díjat kapott a legjobb animációs rövidfilm kategóriában. Egy évvel később elkészítette a Holtpont című önálló animációs filmjét. A Gravitáció című művének forgatókönyvét majd tíz évvel korábban beadta, de a film csak 1984-ben készült el.
1988-ban beadta a papírjait Kanada bonni nagykövetségére. Két héten belül megkapta az állandó letelepedési engedélyt és a repülőjegyeket. Kanadában a Nelvana rajzfilmstúdióban kezdett dolgozni, később saját stúdiót is alapított Super Fly Films néven. 2002 óta ismét Magyarországon él, és saját stúdiójában tevékenykedik. Negyven év várakozás után 2019-re elkészült Az utolsó vacsora című tizenegyperces animációs filmje. Az eredeti koncepció szerint megalkotott rajzfilm 8 ezer kockája 21. századi technológiával, 3D animációval készült. A film 2019. szeptemberében a legjobb animációs film díját nyerte meg az Argentínai Nemzetközi Keresztény Film Fesztiválon.
Filmek
- 2017 – Hoppi Tales
- 2011 – Ticket
- 2005 – Dog’s Life
- 2004 – Szerencsi, fel! (Sorozat)
- 2002 – Tüzet szüntess!
- 1984 – Gravitáció
- 1982 -Holtpont
- 1980 – A légy
- 1977 – Gusztáv (Sorozat)
- 1974 – A kó
- 1999 – Boldog világvége
- 1991 – The Wish That Changed Christmas
- 1986 – Janoschs Traumstunde (Sorozat)
- 1988 – Benjamin Blümchen (Sorozat)
- 1984 – Gravitáció
- 1977-1979 – Gusztáv (Sorozat)
- 1976 – Karácsonyi meglepetés
- 1975 – Kérem a következőt! (Sorozat)
- 1973 – János vitéz
- 1973 – A Mézga család különös kalandjai (Sorozat)
- 1972 – Mézga Aladár különös kalandjai (Sorozat)
- 1972 – Medvetánc
- 1970-1971 – La Fontaine meséi (Sorozat)
Díjak
- Oscar-díj
- 1981 díj: legjobb animációs rövidfilm – A légy
- Krakkói Filmfesztivál
- 1981 díj: Don Quixote-díj – A légy
- Ottawa Nemzetközi Animációs Fesztivál
- 1984 díj: legjobb 5 percnél rövidebb film – Gravitáció
- 1980 díj: 2. helyezés (3 percnél rövidebb film) – A légy
- Balázs Béla-díj (1982)
- Filmkritikusok díja (1985)
- Arany Pillangó díj (1996)
- Kossuth-díj (2011)
- Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál
- életműdíj (2016)[10]
- A Nemzet Művésze (2018)
- Tony Curtis-díj (2019)