Szász Attila

Szász Attila

Referenciák

Most látszom, most nem látszom (kisjátékfilm) – több mint 100 fesztiválszereplés, 19 díj
A berni követ (TV film) – Montreal World Filmfesztival 2014 – Bronz Zenit Díj

Életrajz


1972. október 23.

 

1992–1996 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol producerként diplomázott. Előbb filmkritikusként dolgozott, majd saját filmes céget alapított és filmforgalmazással kezdett el foglalkozni. Később a PR szakmában is kipróbálta magát, dolgozott többek között a Vodafone-nak és a McDonald’s-nak is. 2000-ben a VOX magazin főszerkesztője lett. 2001-ben készítette el első reklámfilmjét, majd felhagyott az újságírással. Első kisfilmjét 2004-ben készítette.

Filmek

  • 2019 – Apró mesék 
  • 2018 – Örök tél 
  • 2015 – Félvilág 
  • 2014 – A berni követ 
  • 2004 – Most látszom, most nem látszom 

Díjak

  • Balázs Béla-díj (2017)
  • Legjobb rendezés díja a montreali filmfesztiválon (2018, Örök tél)
  • Az Örök tél című alkotása a legjobb európai tévéfilmnek járó díjat kapta a berlini Prix Europa fesztiválon.